Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Hizsnyai Zoltán: REGIOnk szellemi terrénuma (lapszemle)
HIZSNYAI ZOLTÁN REGIOnk szellemi terrénuma A nemzeti „önmegvalósítás“ nemzetállami alapon történő elérhetőségének eszméje térségünk kis népeit - a germanizáció és a Habsburg-birodalom egyre bénítóbb anakronizmusának következményeként - megkésve, a romantika világszemléletének térhódításával egy időben érte el. Ezért a nemzetállam eszméje térségünk népeinek szellemtörténetében a romantika elvont szabadságeszméjének az állampolitika síkjára való leképezését, egyfajta tárgyiasítását jelentette. A „véletlenszerűen“ egymásbazúduló két áramlat a lehető legszerencsétlenebb hatással volt egymásra. A romantika, melynek alapvető célja az egyén teljes személyi szabadságának a társadalommal, az állam hatalmával szembeni manifesztálása, illetve az elvont „szabadság“ fogalom filozófiai bevezetése, a nemzeti fejlődésükben megrekedt nációk köztudatában - a nemzeti szuverenitás, a nemzetállamiság elérésének céljával konfrontálódva - a maga legbelsőbb lényegéből veszített. A nemzeti politika pedig - melynek, mint minden politikának, pragmatizmuson, racionalitáson és kompromisszumkészségen kellett volna alapulnia - romantikus felhangokkal telítődött és irracionális síkra terelődött át. Mindamellett a faji sokrétűség és a folytatólagos vonallal meghúzhatatlan nyelvhatárok azóta sem teszik lehetővé a közép-európai népek nemzetállamokba való rendeződését. Ez a tény önmagában mégsem kell, hogy (még ma is) feltétlenül viszályokhoz, soviniszta gyűlölködéshez, túlzó nacionalista követelésekhez vezessen. A nemzetállam ma már amúgy is meghaladott eszméjén kívül sok más, és annál sokkal „testreszabottabb“ politikai megoldás is kínálkozik. Kínálkozik, de csak abban az esetben, ha feltételezzük, hogy az itt élő nemzetek autentikus nációvá való érésük, nemzeti fejlődésük hasonló fázisánál tartanak. Ha ez így lenne, a nemzeti kisebbségek szorult (és gyakran jogilag is tisztázatlan) helyzete az újonnan kialakult viszonyok között - amikor is a térség országai először jutnak egyszerre a demokrácia megvalósításának lehetőségéhez - könnyűszerrel föloldható volna. Ám, sajnos, korántsem ilyen egyszerű a helyzet. Mégpedig két okból sem: 1. Az Osztrák-Magyar Monarchia fölbomlása a térség apró nemzeteit nemzeti kultúrájuk, identitásuk, civilizációs szintjük, társadalmi tagolódásuk alakulásának más-más állomásán érte. A Monarchia gazdaságilag-társadalmilag specializált tartományairól van szó, melyekről - persze leegyszerűsítve - elmondható, hogy a birodalom katonapolitikai-gaz- dasági-társadalmi struktúrájában milyen szerepet kaptak. [Pl. Cseh- és Morvaországban épült ki a Monarchia ipara; a nyersanyaglelőhelyek (bányák), kohászat a Kárpátok, azon belül jobbára a Felvidék területére esett; a Kárpát-medence jól termő síkságain folyt a mezőgazdasági termelés; a magasabb rangú katonatisztek legnagyobb hányada osztrák volt, a tüzérség morva, a könnyűlovasság magyar; a szlovák értelmiség lélekszámának összbiro- dalmi arányát meghaladó mértékben volt képviseltetve a bíráskodásban és a klérusban; a kereskedelem a zsidóság és a németség kezében volt; a Kárpát-medencén belüli földbirtok a magyar nemesség kezében összpontosult stb.]
