Irodalmi Szemle, 1990

1990/5 - Dušan Mitana: Karácsonyi út (elbeszélés)

Karácsonyi út- Hogyan? Hát nyitva a szálló?- Persze. Én is itt alszom. Csak holnap reggel megyek vissza.- Megint egy viccbajnok. Jól kifogtam magukkal.- Csak ne legyen beszarva.- Akkor mi a frásznak ugratott egész úton? Az a homályos duma meg az a baljós vigyor.- Bizonyára élveztem, hogy bizonytalanságban tarthatom magát.- Tudja mit? - megálltam és kiszabadítottam a karomat. - Kapja be.- Úgyszintén.- Kellemes karácsonyestét.- Magának is. Ha nincs ellenére, vacsorázhatunk együtt. Vagy várja valaki?- Azt én is szeretném tudni.

Már a szálloda megvilágított előterében álltunk. Láttam, hogy ez nem egy szállodának csúfolt nyamvadt kis hegyi menedékház. Valódi hotel volt; csillagos. Megkönnyebbültem.- Remélem, hogy fűtenek, és van meleg víz is - fordultam a sofőr felé, aki éppen a lábtörlő rácsán topogott, cipőjéről rázva a havat.- Ne féljen, csak legyen elég pénze.

Beléptünk a széles üvegajtón. Az előcsarnok üres volt, csak egy nagy kövér kutya hevert az alacsony asztal alatt; olyan volt, mint egy lustálkodó borjú. Felemelte a fejét, barátságosan végigmustrált bennünket, és szívélyesen megcsóválta a farkát. A sofőr megvakarta a tarkóját, bizonyára régi ismerősök voltak. Köszöntötte a portán ülő nőt.- Meghoztam a Jézuskát - mondta, és felém bökött. - Megyek a konyhába.

Elment.

Megnéztem a portásnőt, nem fért a fejembe, hogy lehet egy fiatal nő ennyire kövér. Vagyis, ki tudja, fiatal-e egyáltalán. Ugyanúgy lehetett húszéves, mint negyven. Az volt az érzésem, ha belenyomnám a kést, vérnyom helyett zsírnyom maradna a pengéjén. Csodálkoztam, hogyan juthatott eszembe ilyen baromság, de nem tehettem róla. Irritált. Főleg az arcán ülő unott fintor idegesített. Az egész lényéből unalom és lustaság szállongott. Az asztal alatt fekvő borjúszemű kutyára emlékeztetett.- Maga nem foglaltatott szobát, ugye? - szólalt meg álmos hangon.- Nem. Úgy találtam, fölösleges. A szentestén nyilván nincs sok vendégük.

Észrevettem, hogy a 108-as rekesz üres. A levelek szerzője nyilván fent volt

a szobájában.- Közel ötven vendégünk van. Többnyire németek. Síelni jöttek. Szörnyű itt az unalom - ásított.

Nem kérdeztem meg, ki lakik a száznyolcasban; maradjon meglepetés. Csak hétkor megyek oda, ahogy a táviratban állt.- Kérem a személyi igazolványát.

Beletettem az igazolványt hosszú, vastagon lakkozott körmökben végződő kövér tenyerébe. Belepislogott műszempillája nagy fekete keféivel, és bejegyezte adataimat a vendégkönyvbe. A levegőben púderszag terjengett; arcáról finom porszemcsék hullottak a pultra.- Sajnos, az egyágyas szobák már foglaltak. Kétágyasban fog lakni, de egye-