Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Dušan Mitana: Karácsonyi út (elbeszélés)
Dušan Mitana dűl. Remélem, jól fogja érezni magát nálunk - szavalta jól begyakorolt profi hangsúllyal.- Én is remélem.- Kétszázhármas - mondta, és átnyújtotta a kulcsot. - Második emelet. A lift nem működik.- Bizonyára lusta.- Egyedül vacsorázik, vagy a többiekkel? Közös vacsora lesz.- Inkább egyedül.- Ahogy óhajtja - mondta, és könyvet vett a kezébe. Ugyanazzal az unott képpel olvasni kezdett. Megnéztem a könyv címét. Krimi volt. - Ellery Queen. Ez fölbosszantott. Krimiolvasás közben nincs joga unatkozni. Lehet, hogy a kisujjában van az egész, jutott az eszembe. Majd meglátjuk, valóban unatkozik-e, vagy csak megjátsza.- Queent olvas? - kérdeztem egykedvűen, s ő kimérten bólintott.- Örült unalom, mi? Ismét bólintott. Még ásított is hozzá.- Az az első krimi valamivel jobb, mint a második, ugye?- Ezt A sokfarkú macskát még csak most kezdtem olvasni - mondta, és hangjából kitűnt, hogy beszélgetésünk untatja és fárasztja.- Tippeljen a gyilkosra - mondtam nevetve.- Nem, nem. Még nem tudom. És nem szeretek tippelni.- Eláruljam?- Az istenit, ne legyen barbár - mondta, és hangjában végre felcsendült valami új. Félelem. Ekkor már megérett bennem az elhatározás, hogy felfedem a titkot; ádázabb bosszút ki sem találhattam volna.- Cazalis asszony a gyilkos - mondtam hangosan, leplezetlen élvezettel, haragtól megsárgult arcában gyönyörködve. Lihegett, homlokát kiverte a halálve- ríték, mintha szavaimmal létezése értelmétől fosztottam volna meg, mintha az életére törtem volna.- Maga... maga... golyhó - rikácsolta, és szájából nyál fröcsögött.- Nos? már nem unatkozik? - felvettem a koffert, és a lépcsők felé indultam. Nem néztem vissza. Az első emeleten megálltam. A 108-as szoba egyenest a lépcsőfeljáróval szemben volt. Mögüle csak a rádió hangja hallatszott, éppen a Vánoce, Vánoce pricházejí-t játszották... Az ajtó alól keskeny fénycsík szűrődött elő. Legyűrtem a kényszert, hogy bekopogjak, s tovább indultam. A lépcsőház, akárcsak a folyosók, vastag futószőnyeggel volt beborítva; teljesen elnyelte a léptek zaját. Az egész szállóban csönd uralkodott, karácsonyi csönd, s nekem úgy tűnt, fenyőillat terjeng. Kinyitottam a szobám ajtaját. Kis előszobában találtam magam, mosdó, tükör és fogas társaságában. Az előszobából tejüveges ajtó vezetett a szobába, amelyben két ágy, szekrény, plüssszőnyeg, kicsi, alacsony asztal, két kárpitozott szék, telefon és rádió volt. Az ágyak fölött képek függtek, ügyes Bazovsky-utánzatok. Lopott motívumok, lopott hangulat. A radiátor fűtött, kellemes volt itt, meleg és tisztaság, de legjobban a fürdőszoba érdekelt. Legjobban a forró, áttetsző zöld hegyi vízzel teli kádnak örültem. Természetesen hiába. Az előszobából ve
