Irodalmi Szemle, 1990

1990/5 - Dušan Mitana: Karácsonyi út (elbeszélés)

Karácsonyi út

nia. És hogyha legközelebbi levelében Stano nem tesz valami konkrét javaslatot „abban az ügyben", ő majd minden óvintézkedést megtesz, ami állítólag igen kellemetlenül érinti majd Stanot. Gyorsan előkerestem Freud Álomfejtését és teljesen felkavarva előhúztam a könyvből az első levelet. Ott volt, egészben, érintetlenül, ugyanúgy, ahogy odatettem. Két napig lázban feküdtem. Végül már annyira zavarodott voltam, hogy saját magamnak kellett szilárd meggyőződéssel bizonygatnom, hogy a levélre valóban nem válaszoltam. Sem én, sem más. Az ismeretlen levélíró egy nem létező válaszra válaszolt. Hosszadalmas logikai elemzés után végül is egyetlen reális magyarázatot találtam - valaki, aki ismeri misztikus hajlamaimat, bajt akar okozni nekem. A második levelet az első mellé helyeztem, és misztikusok helyett elkezdtem pozitivistákat olvasni. így, amikor megérkeztett a harmadik levél, minden érthető és világos volt számomra. Az ismeretlen idióta harmadik levelében azt írta, hogy nem nyugtatta meg őt Stano második levele sem, s hogy már torkig van a tökkelütött mellébeszéléseivel, és ha Stano harmadik levelében sem javasol valami konkrétat „abban az ügyben", ő, a levélíró, majd meglátogatja. Most már csak mosolyogtam rajta. Az ismeretlen egy kicsit túllőtt a célon, szemmel láthatóan hiányzott az arányérzéke. Míg második levelében kezdetben meg tudott lepni, a harmadik levél már lelőtte a poént. Végtére nem gondolhatja, hogy egy misztikus hajlamú ember már törvényszerűen lökött is. A harmadik levelet is az Álomfejtésbe tettem, az első kettő mellé, amelyek természetesen ott voltak és ez idő alatt senki hozzájuk nem nyúlt. Vártam, hogy hamarosan megjelenik nálam valamelyik hibbant ismerősöm, eltelve saját zseniális vicceitől. No és ma megjött a távirat Stanonak: EGYETERTEK A JAVASLATODDAL STOP VARLAK MA ESTE 19 00- KOR STOP BOBOTY SZÁLLÓ 108-AS SZOBA STOP.

A tény, hogy most a Boboty szállóhoz fuvaroztatom magam, világosan bizonyítja, hogy a levélíró blöffje mégiscsak sikerült. Naná hogy sikerült, mikor egy ilyen kíváncsi barmot szúrt ki magának. Ahogy közeledtünk a végcél felé, egyre mélyebbre süllyedt a véleményem önmagámról. Nem tudtam, milyen bolondgombát főztek a számomra, de azt tudtam, hogy sikerült velem megetetni. Kénytelen leszek az egészet tréfával elütni, azt kell majd mondanom, hogy roppant kedvem támadt egy kis síelésre az ünnepek alatt. Síléceket, sífelszerelést ugyan nem viszek, és hogy őszinte legyek, életemben nem volt a lábamon síléc, de egyszer el kell kezdeni.

Kirázott a hideg, újra a jó öreg Jelíneket hívtam segítségül. Az üveg már csak félig volt, és tudatosítanom kellett, hogy nem feneketlen. Remélem, kitart az út végéig. Legjobb lesz, ha részegen állítok be.

Előre lökődtem, az autóbusz hirtelen fékezett. Kinyílt az ajtó, és egy férfi szállt fel a buszra, zöld hubertusztban, fekete bőr aktatáskával a hóna alatt. A sofőr szótlanul a kezébe nyomta a jegyet, és ment tovább. A férfi az autóbusz közepe táján foglalt helyet. Én akkor már megint hátul ültem, úgyhogy a sofőrrel az előtérben foglalt volt az összes kulcspozíció.

Az új utas érkeztével bűntudatom szertefoszlott. A sofőr már nem csupán értem létezett, és ez enyhítő körülménynek számított. Bennem az új utas iránt furcsa rokonszenv ébredt, szívesen összebarátkoztam volna vele. A fiaskó segítsé