Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Balázs F. Attila: Lázadás (novella)
Balázs F. Attila fonnyadt szemhéjak mélyen ülő, csukott szemeken. Az egészet még kísértetiesebbé teszi a többnapos szakáll. Arcán az izmok meg-megrándulnak, ilyenkor torkából bágyadt hangok bugyborékolnak fel. Próbál a helyzethez illő érzéseket ébreszteni magában. Nem megy. Erős hányingert érez. Kimenekül a szobából. A családtagok ijedten néznek rá. „Rosszul vagy?“ Elhárítja őket, s bemenekül a fürdőszobába. Amíg csobog a langyos víz a kádba, hideg vízzel megmossa az arcát. Lassan vetkőzik, a tükörben figyelve minden mozdulatát. A zöldalmaillat elnyomja az orrában maradt szagokat. Sokáig fekszik a kádban mozdulatlanul. A fürdőhab halk sziszegéssel elvékonyodik a víz felszínén. A nővére lép be törülközővel a kezében. Miközben fölakasztja, a kád felé sandít: nincs-e valami baja. Megnyugodva távozik. Megmozdul a kádban. Csak most érzékeli, hogy kihűlt a víz. Kihúzza a dugót és beszappanozza magát. A forró zuhany után alaposan megdörzsöli testét a törülközővel. Néhány percig téblábol a lakásban, de hamar kiűzi a templomi csend s a savanyú arcok. Az udvaron végigjárja az ismerős zugokat. A fáskamrában, amely most kacatokkal van tele, kezébe veszi régi füzeteit. Megakad a szeme egy vastag, telepingáit borítójú füzeten: Lecsó - állnak össze a betűk kusza összevisszaságban. Felüti: „A ló lába vérzett, s a vér összekeveredett a földdel. Az öreg káromkodott, s verte a sárba süllyedt állatot.“ „Kuszi a kémiatanárnőnek számol be a tantárgyolimpiászról. - Leírom a tételeket - mondja, és keresgélni kezd a zsebeiben. Levi hátrafordul: - Vigyázz, nehogy egy kurva címét olvasd fel! - mormogja fogai közt. - Hangosabban, Bar- tha! - szól rá a tanárnő. Az osztályban kitör a röhögés.“ „Az egész föld egy tömegsír.“ „Nézd a prófétákat: egyikük fején töviskorona, a másik zsírt izzad kövér pocakjából. Óvakodjatok a pocakos Krisztusoktól!“ „A jövő megváltoztatandó jelenek sora.“ „Tamás bá, a bentlakás kapusa: Krisztus vót az első kommunista, me’ a népnek jót akart.“ „Az öreg Amáli néninek a szalmazsákja német zsákokból volt összevarrva. Nyáron, amikor szellőzni tette a napra, jól látszott a horogkereszt.“ „Leltároztak apáméknál az üzletben. Hiány. Húszezer. Az ebédnél szótlanul kanalaz mindenki. Apám nem bír enni, otthagyja az asztalt. Anyám egyfolytában könnyezik. Én is átnézem a számításokat: hátha...“ „K. elvtársz, a nép fia mesélte KISZ-gyűlésen: Hát kedveszelvtárszak, én majdnem eltévedtem a parlamentben, annyi ajtó volt ott. Ahogy bolyongok a folyo- szókon, egyszer csak kit látok... na mit gondolnak? Hát igen, őt, C. elvtárszat, F. elvtársszal és más elvtárszakkal. Hát elvtárszak, én úgy megijedtem, hogy nem tudtam, hová húzódjak, hogy észre ne vegyenek. De F. elvtársz meglátott és már messziről kiáltott: Üdvözlöm, K. elvtársz, lesz-e tej Hargitában? Én, kedvesz elvtárszak, megilletődve, de büszkén feleltem: Lesz, hogyne lenne!“ „A cigánytól megkérdezik: Mit csinálnak a szilvából? - Szilvóriumot, instálom! - Hát az almából? - Almáriumot, instálom! - És a semmiből? - Szemináriumot, instálom?“ Ideges vonalvezetésű írás. Olyan világ, mely ismerős és mégis idegen. Megsárgult oldalak, remegő kéz: nem az övé. Az idő úgy van jelen, mint egy szűkre szabott ruhadarab, mely rossz közérzetet okoz: csak nagy későre tudatosodik viselőjében. Deszkákról lecsüngő poros pókhálók. Egy pillanatig mintha ő volna a háló foglya, vagy mintha önmagát várná a sűrített időben. Továbblapoz, miközben ujjai egyre nehezebbek lesznek a rájuk rakódott portól.
