Irodalmi Szemle, 1990
1990/5 - Ivan Klíma: Lingula (elbeszélés)
Lingula- Ez csak megfelel neked!- Igen - válaszolt a leány. De ez a csend nyomasztóbb volt, mint a kinti, a végtelen elhagyatottság helye volt a kápolna.- Tudsz imádkozni? - kérdezte suttogva.- Nem! - felelte Tomáš. A lány se tudott imádkozni. Még valamikor a háború alatt a nagyanyja tanította a Miatyánkra és Üdvözlégyre, s az öregasszony mormolta is gépiesen a betanult szavakat, valhányszor felüvöltött a sziréna s megszólaltak a légvédelmi ágyúk, ő azonban sosem imádkozott. Hároméves kora óta senki sem követelte tőle, hogy imádkozzék: sem amikor beteg volt, sem amikor összeomlott a család, s apja elköltözött. Nem esedezett könyörületért, segítségért, sem bosszúért, áldást sem kért új apja fejére - akkor már nagy volt, tízéves. Sosem imádkozott, sosem könyörgött, de most arra gondolt, hogy különös és szép lehet, ha van az embernek valakije. Nem azért, hogy imádkozzon hozzá, hanem azért, hogy legyen kihez fordulnia, s legyen kinek kiöntenie a szívét. Neki már nagyon régen nem volt ilyen valakije. De minek is, gondolta bosszúsan. Hiába, csalódik az ember. Higgyen istenben, higgyen férfiban, higgyen bármiben, a végén mindig csalódik.- Mondj valamit! - szólalt meg. - Ne ülj itt, mint a múmia. A leány érezte háta mögött a Mária-szobor viaszarcát, s a hervadt virágok illata ingerlően lengte körül. A fiú ott állt valahol mögötte, vagy talán mellette, nem látta, nem látott semmit, csak a csupasz falakat és a pici ablakot, amelyen tompa fény szűrődött be. De hallotta a fiú lélegzését, s ez izgatta.- Tudsz énekelni? - kérdezte.- Egy kicsit - válaszolta a fiú.- Énekelj valamit!- Nem tudok semmi olyat!- Nem számít!- Nem bömbölhetek itt slágereket!- Ugyan! Miért ne?!- Elment az eszed? - mondta a fiú.- Akkor legalább ne szuszogj!- Micsoda?- Menj el innen! - kiáltotta a leány. - Vagy ne szuszogj!- Jó - mondta a fiú. Csakugyan, a leány most nem hallott semmit, mintha a fiú eltűnt vagy meghalt volna, ő pedig teljesen maga volt most ezen az elhagyott helyen, teljesen egyedül, tudta, nincs annyi ereje, hogy felálljon és elinduljon a sötét éjszakában, de ha felállna is, nem találná meg az utat, s ha megtalálná is, nincs hová mennie. Szívfacsaró szorongást érzett. Gyere vissza, s ne légy halott, mondta gondolatban a fiúnak. Ne halj meg! Ne menj el! Ne harcolj! Maradj mellettem. Vezess ki innen!- Énekelj valamit - mondta halkan. !- Hát jó. :
