Irodalmi Szemle, 1990

1990/5 - Ivan Klíma: Lingula (elbeszélés)

1 ingulii- Elhagyott... Ő volt az első... Azt hittem, soha nem szerethetek már úgy senkit. De téged jobban foglak szeretni!

A távolból fúvószenc hallatszott, a pályaudvarról tehervOnatok zaja. villamosok csörömpöltek, de mindez csak fokozta a csönd mélységét. Végtelenül egyedül voltak a szórakozás e roppant temetőjében.

Tomáš megállt egy pad előtt.- Leülünk?

A leány kettejük közé tette a táskáját, s megpróbálta ráhúzni a szoknyáját a térdére.- Komolyan gondoltam, amit mondtam.

A lány a táskáját simogatta, közben - talán szándékosan - hozzáért Tomáš kezéhez. Ha most haboznék, joggal hinné rólam, hogy bárgyú birka vagyok, gondolta magában Tomáš, és tenyerével betakarta a leány ujjait. Egy pillanatra izgalomba jött. Ha most nem húzza el a kezét, megölelem. Izgalma fokozódott, de a lelke mélyén már ébredezett a csalódás: minden olyan könnyen ment, a leány nem is olyan különös, megközelíthetetlen cs magasztos lény, bárki mással is ülhetne itt, éppen olyan, mint a többi - hajszálra.

A leány elhúzta a kezét, tenyerét a térdére fektette, nem nézett Tomášra, a töltésen vonat robogott, a leány lassan, nyugodtan lélegzett; Tomáš rásandított: az arca most nem volt merev, csak végtelen fáradtságot tükrözött.- Miért van az, hogy sose történik semmi? - kérdezte a leány.- Minek kellene történnie?- Valami nagynak, különösnek. Valami mozgásnak. Sose lesz már forradalom?- Forradalom? Hiszen az már volt!- Nem olyan forradalomra gondolok - mondta bosszúsan a leány.- Akkor hát milyenre?- Valami mozgásra - mondta. - Menekülés, ordítás. És egy széles nagy lépcsőn drámát játszanának. Csak úgy a szabad ég alatt.- Ez lenne minden?- Nem - mondta a leány, s egy pillanatig valami idegen szöveget recitált. - Tehetne az ember, amit akar. Játszana önmagával, vagy nem játszana. Vagy pedig játszana valami mást. Elindulna ezeken a lépcsőkön és csak hallgatna, és nem hallana semmit.

Tomáš nem egészen értette a lányt. Alkalmasint nem tudta pontosan azt mondani, amit szeretett volna, ezzel a nőknél mindig számolni kell. De a lány hangjában volt valami izgalmas szomorúság, s ezt értette. Úgy rémlett, hogy most nagyon közel vannak egymáshoz.- Hogy szólítsalak?- Micsoda?... Már megint?... Hagyd ezt!- De valamiképp csak kell, hogy szólítsalak!- Hát találj ki valamit - mondta a leány ismét fölényes közönnyel.- Jó, már ki is találtam - fogta el a düh Tomášt. - Lingula leszel.-Mi?- Lingula!- Ahogy akarod - mondta közömbösen a leány.