Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Grendel Lajos: Thészeusz két szék közé esik, majd eszmét cserél Istennel (regényrészlet)
Thészeusz két szék közé esik, majd eszmét cserél Istennel lelned magadban. Ez a belső iránytű én vagyok. Aki megáll a labirintus bejáratánál, vagy megfutamodik Minőtaurosz elő, az nem élt. Le kell győznöd Minó- tauruszt, s akkor nem kell kérdezned többé, mi értelme van az életednek.- Szép, szép - mondtam -, de most túl részeg vagyok ahhoz, hogy komolyan vegyem, amit ajánlottál.- Hát ne igyál - tanácsolta Isten. - Mert májzsugorodást kapsz vagy elvisz a delirium tremens. Nem állítom, hogy jegyzőkönyvi pontossággal sikerült visszaadnom beszélgetésünk minden apró részletét, de a lényeg körülbelül ez volt. Arra már nem emlékszem, hogy ő távozott-e előbb vagy engem nyomott el hamarosan az álom. Mindenesetre, amikor újra fölébredtem, nem tartózkodott már a lakásban. Na persze itt volt, csak láthatatlanul, de az nem ugyanaz. Mihez kezdjek egy láthatatlan Istennel? Nagyon későre járt, nem mertem megnézni, hány óra van. A kezdő alkoholisták bűntudata nyomta a lelkemet, szégyellettem magam annak rendje és módja szerint. Amerre néztem, mindenütt dulakodás nyoma volt látható a lakásban. Mintha egy szárnyas orrszarvú tévedt volna be éjszaka a nyitott ablakon, de mivel szárnyas orrszarvúak nincsenek, arra a következtetésre jutottam, hogy én lehettem ez az orrszarvú, és bizonyára magammal dulakodtam. A legjobban a vázákat sajnáltam. Minden vázát összetörtem az utolsó szálig. Ez nem lehet véletlen. Amnéziám szerencsére megkímélt attól, hogy fel tudjam idézni a rombolás részleteit. Emlékezetemnek a kora éjszakára vonatkozó szakaszát valaki a felejtés kútjába zárta. Vagy mégsem én csapkodtam volna a vázákat a földhöz? Akkor ki? Isten biztosan nem, ő józan volt, és egyébként sem művelt ilyesmit. Később a lépcsőházban összefutottam a fiatal házmesterrel. Néhány hónapja került hozzánk, és állítólag közgazdásznak tanult távúton. Hirtelenszőke, vörös arcú, szeplős fiatalember volt, aki nemrég követte el azt a csacskaságot, hogy családot alapított egy nála hat évvel idősebb nővel. Kalámusz elvtárs más kiadásban. A házmester kiblivel futkározott ki-be, mert a pincét elöntötte a víz. Ellenséges pillantást vetett rám, már elhagytam őt, amikor megszólított:- Na maga jól elázott tegnap - mondta.- Honnan tudja? - kérdeztem. Ezt egyenlőre nem árulta el.- Jobban is vigyázhatna a jó hírére - motyogta feddően. - Magát nem úgy ismerik itt, mint aki...- - Mint kit? - kérdeztem rémülten.- Még jó, hogy nem a liftet pisálta össze. Még jó, hogy nem működött tegnap a lift. Atyaisten, gondoltam még rémültebben, hát mi történt velem itt tegnap?- Nem emlékszik, ugye? - vigyorgott kárörvendően. - Ott pisáit a második emeleti lépcsőfordulóban.- Az lehetetlen - hörögtem.- Pedig így van. Luther szomszéd látta magát. Éppen az unokáit kísérte haza.- Szent Kleofás! - jajdultam fel. - Csak nem?
