Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Hogya Görgy: Sültalmaillat és homoesztázis (elbeszélés)
Hogya György II Kedvelte a hallgatag embereket, annak ellenére, hogy mindeddig csalódott bennük. Mégis tisztelte magányukat, amely a ránőtt kötöttségek alól is különös hangulatot árasztott. A verekedést a cigányokkal mégsem tudta elkerülni. Talán, mert többet ivott a kelleténél. Jobb öklével pontosan a fiatalabbik torkára ütött, és látta, mint repül ki az úttestre, ám a következő pillanatban már vérpatak öntötte el a szemét, és a fájdalomtól nem vette észre, hogy csak fél szemmel lát. A másik ütött visz- sza. Később, mikor ájultságából felpofozta egy járókelő, egész teste sajgott a rúgásoktól. A kérdésekre nem válaszolt, csendesen ment haza. A lány nem sokkal azután hívta fel, hogy megérkezett. Azonnal találkoznunk kell. közölte. Sötét szemüveget vett fel, és keskeny utcákon ment a találkozóra. A délutáni szürkület szétolvasztotta a szikár árnyékokat, és a domb mögötti város sejtelmessé vált. Szinte ugyanabban a pillanatban érkeztek a temetőhöz; a lány átadta neki teli bőröndjét. - Eljöttem otthonról - mondta, majd a sebre pillantva felkiáltott: - Jézusmáriám! Akkor mentek a nagyanyja üresen álló házába. Minden érintetlen volt, a szoba enyhe testszagot árasztott, s az ágyon szeretkezésük nyomai. Tüzet rakott, majd meztelenre vetkőztek, és a rosszul záródó kályhaajtón keresztül a vadul táncoló lángokat nézték... A lány megcsókolta a szemét, majd lejjeb csúszott, hasára fektette a fejét, és simogatni kezdte a testét. Ő egy pillanatra lehunyta a szemét, s egy hatalmas kék, figyelő szemet látott maga előtt. Megborzongott, mert bár tudta, hogy egyedül vannak, valami vagy inkább valaki „mást“ is érzett. Közben a lányból apró tapadó szavak jöttek elő a jellemről és a személyiségről, mindaddig, míg a fiú el nem álmosodott. Akkor elhallgatott, és éberen hallgatta a fiú szuszogását. Betegsége miatt csak nagy ritkán, hajnalonként hunyta le a szemét, egy-két órára. Reggel, miután gyengéden simogatva ébresztette, továbbra is ágyban maradtak. Olvastak és kártyáztak. Csak este ugrott ki bevásárolni. A lány kitakarva hasalt az ágyon, könyöklő karja között kilátszottak formás mellei... Ez volt az utolsó kép. Mire visszatért, az üres lakásban csak a sietősen, gyerekes betűkkel rótt üzenetet találta: „Drágám, be kellett mennem a kórházba, csókollak!“ Amikor a klórszagú kórház folyosóján érdeklődött, az alacsony, formás kis nővér csak annyit mondott: - Ó, hát az elvetélt, ahogy behozták. - És elment. Meg tudta volna fojtani. Visszament a szobába, és gyertyát gyújtott. Agyát egyre szorosabban fogta egy ismeretlen és láthatatlan marok, amitől egyre védtelenebbnek és kiszolgáltatottabbnak érezte magát. Megpróbált hadakozni ellene, feszülten hajolt előre, és a gyertya sárga lángjába bámult, mintha ott lenne a megoldás, ám „tudta“, hogy az érzés előbb-utóbb elhatalmasodik rajta... Éjfél után indult el. Nehezen cipelte a benzintartályt, megizzadt, mire célhoz ért. A ház körül óvatosan mozgott, s mielőtt szétöntötte volna a folyadékot, egy pillanatra szoborrá dermedt, úgy hallgatózott. Miközben előrehajolva tartotta
