Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Hogya Görgy: Sültalmaillat és homoesztázis (elbeszélés)
HOGYA GYÖRGY SÜLT ALMAILLAT ÉS HOMEOSZTÁZIS i Az ablaknál állt, és nagyanyja biztonságot jelentő szobájára gondolt, amelyben a repedt plattú péterkályha ontotta a meleget, miközben vörös, puffadt almák árasztották el kellemes illatukkal a házat. Félretolta a porszagú, keményített csipkefüggyönyt, és vállával a szállodai szoba falának támaszkodva a nyitott ablakon keresztül a felszakadozó felhőkből szemerkélő esőcseppeket figyelte. Várt. A pillanatra széttárulkozó napsütésben két szúrós szárnyú fecske röppent át a téren, s az esővíztől csillogó tér kockakövein, mint gondolat a szavakat, egyetlen árnyék kísérte őket. Majd a férfit látta elsuhanni, aki hosszabb útra Amerikába készült. Boldognak és elégedettnek látszott a narancssárga autó szélvédője mögött, sőt, mintha győztes mosollyal tekintett volna a buszmegállónál várakozó emberekre. Ezt világosan érezte, annak ellenére, hogy mindez összekeveredett a mereven az utat figyelő hallgatag sofőr szárnyaszegett érzésével... Visszaült az asztalhoz, és keskeny, hosszú csipeszért nyúlt. Arcán megmerevedett a mosoly, miközben vékony rétegben kötőanyagot vitt fel a modell egyik darabjára. Orrcimpái kitágultak, és feszülten hajolt előre, mintha ugrani készülne. Az egyik polc félhomályában lógó hasú, elefántfejű szobrocska mosolygott huncutul. Sri Ganésája námah. Később a fotelba ült, és hosszú, vékony ujjaival átkulcsolta a vermutos poharat. Az összefonódott mélység és szabadság feloldotta belső felindulását. A serpenyők üresen álltak... Elengedte testét, maga elé nézett, s miközben szétengedte láthatatlan csápjait, egyre hatalmasabbnak, emelkedettebbnek érezte magát. Szeme kidülledt, egyre merevebb lett, míg rá nem talált arra a szálra, amely leginkább izgatta az agyát. Arra a szálra, amely egy meleg, jól fűtött szoba szerelmes párjához vezette. Először egy nagy szemhéjú, szépen ívelő szemöldökű nőt érzett, majd kimondhatatlan fájdalmat és vakságot. Végül sötétség vette körül. Hatalmas és végtelen sötétség... Felszabadult délutánjait az érzések kötötték le. Ilyenkor „másnak“ érezte magát, pedig saját sorsának lehetőségeit élte tovább...
