Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Motesiczky Gábor: ahogy néha később is (vers)
MOTESICZKY GÁBOR ahogy néha később is most mikor a betegségek már gyógyultukban is csak sóhajtozni tudnak és vég nélküli éjszakák pókhálói fonják körbe rúgkapáló félelmeimet kettépattant gömbök röppennek vissza belém puha csobbanással a mélybe merülve most mikor végtagként létezik a kéz és láb messzi dombokon ébredő sörényes derengésben édesvizet iszik a nap s címletekben szórja sugarait érzem mégis itt vagyok csodák látására amforából előmerészkedő szellem szinte félelmetes vagyok magam magamnak akár egy holtomból való visszatérés nyitott könyvből ebédelek fogyasztom s ízlelem a mások jóságát sorokba foglalva a fűszerezett jóságosán jót példabeszédeket és a tíz megparancsolatot gyémántot az aranyidegek célkeresztjében hogy általuk ismerjem magamat vándorlási szenvedélytől hajtva orromban hangyák s óceánok nyers illata a véletlen életet ízlelem a jósággal szeretkezem így jósága vagyok a jónak de mi a jóság? most mikor régi utcákba botlom hol a státusz csöndes kocsmákat rombol mintha sírokon járnék könnytelenül de valaki megismert s nevettük hogy a hazugságok valóra váltak s kihámoztuk legvégül jós az aki hazudik hazug az ki jósol most mikor csak én vagyok egyedül déja vu derűlátó a jövő homlokán és a félelmeknek végük szakad próbálgatom saját arcomat mániákus harci táncot járok s felpróbálom a világ legszebb mosolyát
