Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Gál Sándor: Vanek őrnagy (elbeszélés)
Vanek őrnagy ján, a bejárat előtt megállt egy mélyzöld Volga. Még járt a kocsi motorja, amikor felhangzott Vanek őrnagy ellentmondást nem tűrő parancsa: „Obklúčiť, pošťať!“ A parancsot késedelem nélkül teljesítettük; körülálltuk a mélyzöld személykocsit, elő a dákókkal, s már ürültek is a duzzadt hólyagok. Uramisten, micsoda felemelő s egyben testi megkönnyebbüléssel járó cselekedet volt ez! Csak az volt a szokatlan és furcsa, hogy a Volgából senki sem szállt ki, senki sem tiltakozott a különleges hadmozdulat láttán. Hanem amikor ki-ki bevégezte a dolgát, mégis csak kinyílt a kocsi hátsó ajtaja, s kilépett rajta egy piros paszo- mántos generális. Nem szólt egy szót sem, csak ránézett Vanek őrnagyra, s bevonult a kávéházba. Nem ment - vonult. Másnap délelőtt, amikor arról próbáltam meggyőzni Vanek őrnagyot, hogy a hajnali szarvasvadászat, így szarvasbőgés idején mily csodálatos, s amikor már-már hajlott arra. hogy az egyik tankkal valamelyik hajnalon megpróbáljuk, megjelent a lőtéren egy terepjáró. A benne ülő hadnagy jelentkezett Vanek őrnagynál, majd egy borítékot nyújtott át neki. Az őrnagy feltépte a borítékot, elolvasta a benne lévő levelet, aztán zsebre gyűrte, mintha az egésznek semmi jelentősége sem volna. Kisvártatva magához intett.- Na, Kokotyenkó - mondta a szarvasvadászatból nem lesz semmi. Beült a terepjáróba a handagy mellé, s nemsokára úgy eltűnt közülünk, mintha soha ott se lett volna.
