Irodalmi Szemle, 1990

1990/1 - Kőszegi F. László: Mit lát Farkasbarkas a kút fenekén (elbeszélés)

hatatlan hatalmad nőttön nő, éppen nem-léted révén jutsz el a kritikus mennyiségig, a létig. Része vagy annak a hatalomnak, amely ellenállhatatlanul ott gerjed a torzzá nyomorított felszín alatt, és hamarosan — bár még cérnavékony — képére formálja az egészet. A világodat. Boldogan vállalod a konzekvenciákat. Nyertes vagy. A történelem a te idődet hozta el, ezt hallod úton-útfélen.

Nem gondolod, hogy bármilyen új hatalmi elit tagja lehetnél, ennél több eszed van. Etikád is, álmaid is különbek ennél. Arra gondolsz, R., de akár M. sem lenne szívesen vezető. Talán csak a becsapott K. lenne az. R. és M. meg szeretnének élni a munkájukból. A szakmából. Aki nem szereti a szakmát, többnyire úgyis az apparátusban köt ki. De R.-t és M.-et megalázza a ténfergés és a guberálás. Nem szeretnek szervezni és szerezni, ahogy nálunk mondják.

A2r apparátus sokéves tévelygése nem tudta csontig demoralizálni ezeket a munkásokat.

Hirtelen elméleti kérdések jutnak eszedbe. S a kórház, ahol holmi marxis- ta-esti-egyetemi direktorral feküdtél, már-már az utolsókat rúgva.

Vagánykodva húztad az öreget, mint a tangóharmonikát. Szegény öreg, szenilis-dementiás őszinteségében bevallotta, hogy ő is megkérdezte az „ideológia” titkárától, vajon valóban lesz-e kommunizmus. A harangozó megkérdi a paptól, van-e Isten? Mindig megkérdezi.

Ébredtél már lakótelepen? Hajnalodik. A csend még tart. A savas éjszakai pára lecsapódik a szemétkukákon, fémhulladékon, a korlátokon. Sza- naszéjjel heverő papirosok, üvegcserepek csendesen, nedvesen csillognak. Új idők hajnala. A gyér fény az égbolt keleti aljából kúszva először a háztetők antennáit világítja meg. Az utcai világítás kihunyt. Piszkosszürke felhők állnak az égen. Üresek a járdák.

A homokozókon a szeméttel vegyes homok a lábnyomok kuszaságát őrzi, tegnapról. Márciusi szél fúj, meg-meglebbenti az erkélyen lógó alsóneműt, pelenkákat. Eső várható. Barátságtalan légtömegek siklanak fö- lénk északnyugatról, Svédország felöl. A vegyesbolt felől csörömpölést, dörömbolést hallani. Ládákat raknak, megérkezett a tej meg a kenyér. A távoli háztömböket is jól láthatni már, néhány ablakban fények gyúl- nak. Ott siető emberek kapkodják magukra az áporodott göncöt. Munkanap van. Kegyetlen ez a hajnali fény, mert miért is? A lakótömbök piszkos vakolata helyenként lepedőnyi darabokban lemállott, széttaposódott a járdákon, keveredik a szürke sárra. Miféle új idők? Az idő egyformán megy. A ládák a koszos járdákra dobbannak, húzva-vonszolva nyomot hagynak az üzletek előtt. A hirtelen nyitott boltajtók mögül kicsapódott levegőben hering-, aludttej- és dohszag áramlik.

Ameddig a szem lát, szomorú, szürke háztömbök, koszos járdák, szőnyegporoló állványok, fapadok, elhagyott játékroncsok. Keréktelen autócs- kák, fületlen kannácskák, tépett fülű nyuszik. A ki-tudja-hányadik megújulás keretében az óra potos időt sípol. Imbolygó alakok indulnak a napi megélhetés után. Lakótelepiek. Kapualjak sötétjéből előbukkanó álmos férfiak, fázósan behúzott nyakú nők, állig begubózva. Félig alvó, nyafogó gyerekek csimpaszkodnak beléjük. Ezeket óvodákba, bölcsődékbe kell vinni, nehogy otthon, magányukban, magukra eresszék a gázt. .. Koszos