Irodalmi Szemle, 1990

1990/1 - Kőszegi F. László: Mit lát Farkasbarkas a kút fenekén (elbeszélés)

időközben. Nincs tanúja a történteknek. Az áramlat tovasodorja a sodródókat, a szörnyek szabadon cikáznak.

Hihetetlen mennyiségű anyag fogyott el. Egyetlen tollvonással ezek megváltoztatják a szállítmányok útjait. Családi házak, nyaralók, garázsok felé vándorolt a sok tégla, cement, mész. De fa is, márvány, króm, nikkel, üveg. Kész szerelvények. Berendezés. Átütemezésekre került sor. Megszületett az a szemlélet, hogy minél több drága anyag fogy el, annál többet lehet számlázni a bedolgozásra. A csillagok felé emelkedtek az épületek

— árai. De a világon mindent meg lehetett firkálni.

Jó firkás világ ez. Pás de deux a meszesgödrök felett. Itt a rátermettség valami undorítót jelent. Éjszakai, nappali balett. Pantomim. Átnyújtások. Koccintások. Kilehelések, pára a téli levegőben. Forró, nyári éjszakák. Párás, őszi hajnalok. Nyomok a sárban, homokban, hóban. Elűnnek, nyomtalanul. Ha fiatal vagy, a tojáshéj a fenekeden van, tanuld meg. Ne csodálkozz hangosan. Ne csodálkozz egyáltalán, mert megjárod. Traumás leszel. No, ne izélj, nem olvastad Marxot? Az anyag nem vész el, csak áthelyezik.

Megszokod, később észre sem veszed, ráfanyalodsz, betörsz, köznapivá válik, nem szúr szemet neked, abszolút normális. Néha csodálkozol, mégis jut pénz a zacskódba. A boltban is vehetsz ezt-azt. Mindenütt ez megy, többet akarnál?

A hatalom meg úgy öröklődik, mint a nyúlszáj. „Tanulj, fiú. Ha okos vagy, jut is, marad is. Erre neveld a kölyködet. Ha képtelen vagy elfogadni a szabályt, felvenni a lapot, dögölj meg! Hú ... hülye vagy, szakadj meg, majd abból élsz, ami megmaradt. A maradékból. Sosem osztanak újra. Üzemi koszton élsz majd, kisapukám, azt is megvámolják előtted, hárman.” A kiöregedett osztályharcos szavai még sokáig csengenek a füledben, mégis hülye maradsz ilyen szempontból.

Megérted, hogy ez az ára a függetlenségednek, illetve annak, amit függetlenségnek nevezel. Szeretheted és tisztelhető ú, mit is?, az álmaidat. A senkiházi-ábrándokat.

De hangokat hallasz, amelyek különben sosem jutnának el a dobhártyádig a napi nyomott zümmögésén át. Látod világod igazi arcát. Ha ilyenkor fogod meg a lapát nyelét, akkor az a lapát, és nem az egzisztenciád. Nem holmi megélhetés. Nem evező a gályán.

Átlátsz a szitán. Ha tudod, megfogalmazod. Akár éjszaka. Szép csendesen pergeted tovább a napjaidat. Pimaszul kacsintgathatsz a sötétségbe, amely ott feketéllik körötted. Néha-néha, mint a pisztráng villanása, megvillan előtted a lehetséges sorsod. Segédmunkás vagy. Bazi nagy kaland ez a te életed. El nem cserélnéd sorsodat egyetlen bolond ősöd sorsával sem. Ügy érzed, a markodban tartod a világot, nem játszol kicsiben. Nap mint nap megszenvedsz azért a jogodért, hogy a pofájába röhöghess bámelyik seggfejnek. Nem kell hétrét görnyedned leplezetlen szemétségük előtt. Kicsit őrültnek tartanak ezért, valószínűtlennek. Mintha lidérc lennél, délibáb, vagy más optikai csalódás. Álmukban sem fordulna meg a fejükben, hogy halálosan veszélyes vagy számukra, pusztán azért, mert életben maradtál. Nem léted ellenére.

Megtetted a legnagyobb dolgot a szörnyikék ellen: életben vagy. Lát-