Irodalmi Szemle, 1990
1990/4 - Kőszegi F. László: Vivát epilepszia luncheon meat! (elbeszélés)
Kőszegi F. László tóversenyző, amatőr kertbarátcsillagász, festőszobrász, mert megőrül. Ja, hogy pénz? A jó orvosnak van. Támogasson jótétintézményeket, dilettáns színművészeket, keféljen fotómodelleket... és támogassa a szegény rokont. Legyen bla- zírt, ne ugráljon. Ha más nem, legyen undok és csúnya, akkor felsóhajtanak a betegek és azt mondják, ronda ember, de arany keze van, triászkori korallt gyűjt, de a szakmáját érti. A jó orvos ne sajnálja a beteget. A jó orvos baltázza le minden adódó alkalommal. A jó orvos sajnálja a beteget minden adódó alkalommal, könnybelá- badt szemmel sóhajtson a hozzátartozók előtt. A jó orvos legyen maga is színművész, nagy tragikus, költő, humorista és alkoholista. A jó orvos ne is legyen orvos. A jó orvos legyen kapcsolatban a marslakókkal, termeljen otthon zöld kis manókat, és alkalomadtán eregesse őket a betegek halálos kanapéjára. így megél, nem őrül meg, nem pusztítja el. Csak az istenért, csináljon úgy, mint aki élet-halál ura. Vágjon olyan pofát, mint aki már tavaly tudta. . De utálatos gondolatmenet, kimehet, bejöhet. Később a fiatal orvos megcsömörlik mindentől, ami gyógyászati célt szolgál, és ebben az állapotban rendel egv ideig... Aztán lassan-lassan elkezd a saját képességében bízni, és kezd gyógyító hatással lenni a betegeire... Gyógyít. Ez is utálatos, meddő gondolatmenet. És hogy tudnak tűrni az igazán betegek! Az igazi beteg tűr, nem panaszkodik, nem jajong-kesereg. Türelmes szegény. Isten barma. Megismerem már arról, hogy nem hívja a világ összes főorvosát se-
