Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - FIGYELŐ - Zeman László: A lírafordítás kérdésköréhez irodalmunkban

nél többet ragad meg az élet teljességéből, de a freudi naturalizmus közvetlensége (a pszichoanalízis mint módszer) lazítja a formát, s épp ezért félrevezető. A formaadás ugyanis mindenképpen véges és racionális jellegű, sem a megismerés, sem az alkotás nem képzelhető el nélküle. A poétikai folyamat, igaz, az élet, a világ, az egyediség irracionalitásának elemi élményéből nő ki, de azt kényszerűen racionálissá alakítja, olyan véges formába öntve, amelyben az élet részlete a végtelen perspektíváját ölti magára. Az alaki konstrukció ekképpen mindig reális, az élet izzó anyaga nyer benne közölhető formát, s a nem patetikus, száraz, világos és funkcionális új művészetnek e vonatkozásban vált fő sajátságává a konstrukció és a realizmus, amelyet az új tárgyszerűségnek és új használhatóságnak az elve hat át (Götz 1972, 401—2, 404—6).

Ilyen összefüggésekben, a líra „logikája” szerint beláthatjuk a „szürreálisnak” folytatásában fellépő tárgyszerűségnek evidenciáját, ahogy azt Július Lenko költészetében követhettük, vagy ahogy Rúfus szimbolikus realizmusára jellemző. S az avantgárdban kialakuló valóságigény, a modern művészetnek a „közvetlenben” felfedő lényegre irányulása a lírafejlődésben a köznapinak, tárgyszerűnek, nem költői kifejezésformáknak a felzárkóztatásával, de szövegen kívüli referenciájuknak megtartásával a következő lépésben az utóbbi redukciója útján (amely csak látszólagos lehet) fejlődik át a „konkrét poézis” anyagszerűségébe, amely a fordítást már nem igényli... A kérdést épp csak hogy felvillantjuk, megjegyezve még, hogy a „közvetlennek”, „elemi élménynek” már szintetikus, tehát bizonyos értelemben fiktív, teoretikus függőségű jellegét többek közt G. Bachelard-nak a tudományos és a művészi gondolkodásról szóló értekezéseinek „rektifikálásai” révén tudatosíthatjuk. És a konkrét poézis is olyan mértékben válhat metaforikussá, azaz transzcendenssé, mint Grőgerovának—Hiršalnak a „svoboda” és a „freedom” szótagjait, hangzóit- betűit egymásba játszó költeménye (idézi Forster 1970, 90).

ARMSTRONG, P. B.: The Multiple Existence of a Literary Work. The Journal of Aesthetics and Art Criticism, Volume XLIV, 1986, No 4, 321—329. BACHELARD, G.: Le nouvel esprit scientifique. Alcan, Paris 1934 BACHELARD, G.: Ľ eau et les réves. Essai sur ť imagination de la matiére. Cortl, Paris 1942

BACHELARD, G.: La Psychanalyse du Feu. Gallimard, Paris 1949, (1938)

BAGIN, A.: Básnik mravného záväzku. (Milan Rúfus: Až dozrieme). Romboid, XIII, 1978, 7, 48—53.

BAHTYIN, M.: Problemi poetyiki Dosztojevszkovo. Hudozsesztvennaja litye- ratura, Moszkva 1963 (részlet magyarul: A dialógus Dosztojevszkijnél In: Bahtyin, M., A beszéd és a valóság. Gondolat—Madách, 1986, 351—356.) BAHTYIN, M.: Szlovo v poézii i v proze. Voproszi lityeraturi, 16, 1972, 6, 55—85. BAHTYIN, M.: Esztyetyika szlovesznovo tvorcsesztva. Iszkuszsztvo, Moszkva 1979 BRETON, A.: Les Vases communicants. Flammarion, Paris 1955, (1932)

CEPAN, O.: Jazykové predpoklady montáže v poézii. In: Bakoš, M. et a., O literárnej avantgarde. Litteraria — štúdie a dokumenty. Vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied, Bratislava 1966, 43—72.

COSERIU, E.: Bedeutung und Bezeichnung im Lichte der strukturellen Sémantik. In: Hartmannn, P., Vernay, H., Hrsg., Sprachwissenschaft und Übersetzen. Max Hueber Verlag, München 1970, 104—121.

COSERIU, E.: Probleme der strukturellen Sémantik. Tübinger Beiträge zűr Linguis- tik (Narr, G., ed.), Tübingen 1973 FÓNAGY, I.: Structure sémantique des constructions possesives. In: Kristeva, J., ed., Langue, discours, société. Pour Émile Benveniste. Seuil, Paris 1975, 44—84.