Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - FIGYELŐ - Zeman László: A lírafordítás kérdésköréhez irodalmunkban

akasztva függsz majd az útszélen (a kötetbeli fordítás 11 szóból áll, s a terjen- gősség másutt is lazítja az eredeti kemény és határozott dikcióját).

© A szóösszetétel mint képzésmód, amelybe beemeli a természettudományi szókincset, „szemantikai mezöt”, Juhász Ferenc költészetének sajátja. Asszociatív versépítkezése a szótársítás e formájával is a szürrealizmuséval érintkezik, illetve a fordításra nézve nyelvi és poétikai mintaként szolgálhat.

A szószerkezet a megfelelő szóösszetétellel szemben analitikusabb, azaz az utóbbi többjelentésű lehet, az előbbinél elvontabb és általánosabb, tehát ameny- nyiben jelentése nem rögzített lexikológiailag a nyelvi rendszer szintjén (s a költői nyelvhasználatra éppen ez jellemző), csak a tárgyismeret, a jelölés ismerete alapján azonosítható (vö. Coseriu 1970, 108—9, 1973, 49). A kérdés tisztázásában kiindulhatnánk a többjelentésűnek és a vágnak viszonyából a nyelvben (a kérdéshez lásd: Krupa 1989), de itt csak a költői nyelvnek-nyelv- használatnak eredendő ambivalenciájára hivatkozunk (Schmidt 1968), minek folytán sem az eredeti költői szövegben, sem fordításában nem feltételezhetjük a szakszöveg sajátjaként ismert egyértelműséget (ami bizonyos fokig a dolgozatunkban taglalt szó szerinti „fordíthatóságnak” ellentmond). A birtokos'szerkezet jelentéstanának a vizsgálatához a felszíni forma és a mélyszerkezet viszonyában legfőképp Fónagy Iván feldolgozására támaszkodhatunk (Fónagy 1975).

7 A vizsgálatok a véletlen szerepét mint antropológiai tényezőt tartják számon, mint megnyilatkozását annak, hogy az ember humán lényegét a történelmi és a társadalmi függőség, determináltság nem meríti ki. fi Az eredetiben: „rozprávku o vode / ktorej upierate právo podobať sa svadobnej kytici”; a fordításkötetben: „történetét a víznek / amelytől elvitatjuk jogát hogy menyegző csokornak lássék” (i. h. 20); saját megoldásunkban: amelytől megtagadjuk (a jogot), hogy menyasszonyi csokorhoz hasonlíthasson.

9 A szürrealizmust irodalomtörténeti keretén túl mint a líra tipológiai kategóriáját szemlélhetjük; klasszikus szakaszába, amely a szót és a szintaxist formálisan nem bontja, alkotásának egyik körével Federico Garcia Lorca, a folytatásban pedig a szóalakot is tördelő és a grafikait kiaknázó E. E. Cummings is beletartozik.

10 „Zahalení kobercami tornáda / ktoré sa s tuleňmi pasie po vašich holeniach” (V nás a mimo nás). A kötetbeli fordítás a lautréamont-i szállóigével alig teremt Kapusoiaiot („Orkánok leplébe burkolózva / Az orkán fókák közt hempereg sivár partokon”, i. h. 19); a „szövegközi”, a kontextus vagy konnotáció tehát csorbát szenved. A vonatkozó névmáshoz mérten a szóismétlés ugyan látszólag fokozza benne a közvetlen kohéziót, a szövegközinek az elvétése azonban lazítja a sorok koherenciáját. Az allúzió elhalványodása a fordításokban másutt is ilyen következményekkel jár.

11 A szlovák zabiť ige jelentését a magyar öl (~ megöl) mindegyik kontextusban nem fedi. Az adott szöveg nem fordítható úgy, hogy „Jánost szarvas helyett (~ gyanánt) megölték”, mivel a magyarban a vadat lövik, meglövik, elejtik, míg a szlovákban ölik /megölik és lövik), illetve az ige tárgyvonzata mind a vadászzsákmányt jelentő vadra, mind az emberre (mint pátiensre) alkalmazható. Ezzel a szimmetriával szemben tehát a magyar szó aszimmetrikus (hasonlóképpen viselkedik a német töten).

12 František Götz már 1926-ban az avantgárd művészetnek és szürrealizmusnak ismérveit elemezve az „általánostól való iszonyról” szól. A modern költő a világot egyedi és egyszeri, közös nevezőre vissza nem vezethető sokféleségnek látja, amelynek nincsen előre kiszámítható fejlődése. A valóságot mint egyedi pillanatot, egyéni állapotot, reális, de állandóan változó részelemek halmazát fogja fel; a világot általános elvek bevonásával nem kívánja egyszerűsíteni. A modern poézis új formákkal kísérletezve a hagyományos művészet