Irodalmi Szemle, 1990
1990/3 - FIGYELŐ - Zeman László: A lírafordítás kérdésköréhez irodalmunkban
A versszak „malomocenstvá” és (pyšné) „mocenstvá” szavai a képzés önállósulása, jelentésessé válása folytán lefordíthatatlanok. Tudniillik mindkettő (az első kizárólagosan) singularia tantum, többes számú alakjuk költői újítás, az első ebben az alakban nemcsak a „leprát” jelenti, hanem mindennemű, lélektani, társadalmi, erkölcsi kórra kiterjedő. Eközben a megelevenedő előtag (malo — kis, kicsi) jelentése átragad a másik rímszépa, ezzel is süllyesztve a hasonlóképpen rendhagyó (egyes számú alakjában, tehát alap jelentésében az elemek vegyértékét jelölő szakkifejezésből ismert — mocenstvo prvkov), az elsővel alakilag-jelentés- tanilag egybeeső s a versben az „erő”, „hatalom” szinonimájaként érvényes (moc, mocnost) szó értéktartalmát. A szójáték a fordításban nem adható vissza, ez ■ jelentésessé váló nyelvi formától kénytelen eltekinteni: „oly jó ily távol tőletek r ó ti halott vidékek // Tőletek ti földi bajok i dalaimat megfojtok / tőletek ti hatalmasok / ti igazat megrontók” ( i. h. 52. 1.) — s egyszerűsít. A harmadik kötetben, bár kötött, strófikus és rímes formában, a kifejezetten versszerű vers mellett jelentkezik a tárgyias költemény. Mintha az első két kötetben regisztrált „reális metafora” tevődne át közvetlenül „nem metaforikus” tárgyiasságba, kifejezetten a List bratovi Ondrejovi o maminej smrti (Levél András bátyámnak anya haláláról) költeményben, amely a versbeli ritmus, rímelés ellenére újból a szavak kölcsönösségében eszközölhető szoros fordítást teszi lehetővé (az idiomatikusan kötött, tehát le nem fordítható a rokonságnév — brat — révén ütközik ki, amit azonban áthidalhatunk). Ekképpen mindkét verstípusnak, a szürrealista versnek és a tárgyszerűnek fordítása a prózáéhoz közeledik, azaz „amennyire csak lehet szó szerinti — hű, s amennyire szükséges, szabad”. A tárgyszerű vers mint szabadvers formájával is • tárgyszerűséghez hasonulva a költő negyedik kötetében (Spomienková báseň (Emlékező vers). Matica slovenská, Turč. Sv. Martin 1948, 84 1.) folytatja az előbbi vers motívumkörét; magyarul főképpenrTőzsér-Áirpád tolmácsolásában (lásd • Megtérés — Návrat című verset és a rákövetkezőket, i. h. 62—72). A tárgyszerű bennük a mindennapiban jelenvalónak — lényegvoltának, állandóságának, az igaznak — felmutatása, a reálisnak megtartása a műben. Ezek a költemények eléggé közvetlenül fogalmazzák meg Lenko alkotásaiban a kezdetektől fogva meglevő jak dobre je byť vzdialeným od vás ó mŕtve kraje Od vás ó malomocenstvá škrtiace moje piesne od vás ó pyšné mocenstvá oddávna zlopovestné (i. h. 32. 1.) idézettel él. A Dom večnej útechy (Az örök vigasztalódás háza; Pohorie beznádeje, 12) című versben a háttéri szövegnek, egy szlovák népballadának a fordíthatatlen- ságaugyan nem merül fel („Medzi horami, lúčka zelená, zabili Janka, Janíčka, Janka, miesto jeleňa...”),11 mivel a versszöveg az ige módosításával játszik rá („Prv však ako si padol na kolená /Trafili ju miesto jeleňa”, a fordításkötetben lásd a 31. l.-on), az utalás jelleg azonban elvész. A „szó szerint” le nem fordítható gyakorisága növekszik, amikor, mint a fenti példában, a szó megmunkálása, alaktani formáltsága lép előtérbe, mint ahogy azt — az első két kötet „merészségét” gyümölcsöztető, de a költőnek a hagyományos formákhoz visszatérő harmadik kötetében észlelhetjük (Hviezdy ukrutnice. Tra- noscius, Lipt. Sv. Mikuláš 1947, 83 1.); már a kötetnek és címadó versének címe is „lefordíthatatlan” a perszonifikáló nyelvtani nem és képző következtében (ukrutnice). Egy markáns példával a Ja som ako ten smutný vták (En vagyok az a bús madár) költeményből:
