Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - FIGYELŐ - Zeman László: A lírafordítás kérdésköréhez irodalmunkban

együttesbe. Ugyanebből a versből idézhetjük a „Többágú villám kévébe kötve”, „Megfosztva az utolsó könnycsepptől” (kiemelés tőlünk) mondatok- verssorok folytatásából még a következőket: „Ha azonban megkérded, közéjük való vagy-e / a közeli kocsmában / Beledobolnak az erdőbe” (az utolsó sor értelme annyi, hogy „nem válaszolnak”). A „Tu máme všetko po čom len duša piští” (Mindenünk megvan, amire vágyik a lelkünk ~ amit csak óhajt a lelkünk) önmagában semmi rendhagyót nem tartalmaz, csupán igealakja expresszív (amit fordításban nehéz visszaadnunk, a kötetbeli fordító „sóvárog” megoldása a kifejezést a választékosabb, szépírói szóhasználathoz közelíti, i. h. 18).

Egyféle „prototípusnak” választva a genitivusi szerkezetet, tanulságos a Zdanlivá smri (V nás a mimo nás, 9; Tetszhalál) második sorában olvasható „zaklínači tuleňov” megnevezés („Opakujem / že túto pokožku maľujú iba zaklínači tuleňov" - Ismétlem, hogy ezt a bőrt [felhámot] csak a fókabűvölők festik meg). Amint kivehetjük, a kifejezés hátterében a szótári egységként rögzített „zaklínač hadov” (kígyóbűvölő) megnevezés áll, amelyet a második tag kicserélése a visszautalást megőrizve változtat „szürreálissá”. A reálist ez esetben mint a nyelvbe való fogódzást értékelhetjük, amelybe a lehetséges bizonyos fokú játékosságot, nyelvi kreativitást és a nadrealizmus poétikájával egybehangzóan — egzotikumot visz be (s a fókák mint motívum a versekben többször visszatér). Megjegyezhetjük: a kötetbeli fordítás amellett, hogy összevétette a szlovák zakliat és prekliaí ige jelentését, a nyelvtani formának is rabja maradt („hogy ezt a bőrt csak a fókák elátkozói festik ilyenre”, i. h. 20). A kéttagú jelzős szerkezetnek tudniillik a magyarban szokványosabb tipológiai megfelelője az eredeti összetevők szerint esetleg nem is jelzős szerkezetű szóösszetétel.8

A Bennünk és kívülünk vers genitivusi szerkezeteiből idézve még, követhetjük a fordítás lehetőségeit s a részelemnek önmagában véve változó nyelvi-képi szo- katlanságát (a lapszámmal jelölt a fordításkötet megoldása): „s lalokmi rtuti” (a higany lebenyeivel, higanylebenyekkel; higanylabenyes [18]); „Opásané dutými rybami smútku” (a gyász belül üres halaival körbefont ~ ... gyászhalakkal körbefont); „s jazýčkami divotvornej chuti” (nyelvük csodatevő ízével); „Nedivte sa... Vkusu zatratených” (Ne csodálkozzatok... Kárhozottak ízlésén); „Pod ladom jej zástery” (Kötényének jégkérge alatt). „Medzi starlým nábytkom tohoto sveta” (E világ ócska bútorai között), „šupiny smrti” (a halál pikkelyei, halálpikkelyek); „obilím svojej šľachetnosti” (nemeslelkűségtek termésével); „kobercami tornáda" (tornádó szőnyegeivel, tornádószőnyeggel]; „z klarinetu idúceho vlaku” [a robogó vonat klarinétjéböl [19]); „Varieté troch borovíc” (Három fenyőfa varietéje, három-fenyő varieté); „Vzájomná príťažlivosť skla a vody” (víz és üveg kölcsönös vonzása]; „zub bolesti” (a fájdalom foga, fájdalomfog).

A „véletlen találkozások” (objektív véletlen) szürrealizáló és valóságfelfedő, valóságteremtő funkciója egyik aspektusában mint a tudatalattinak a felmerülése és szélsőértékében az úgynevezett automatikus írás módszere a kísérletinek- pszichoanalitikusnak, az értelemadás szabadságának — a kísérlet eredményét elfogadó-igazoló — tétele.7 Lautréamont receptje szerint is, hogy „szép mint egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a műtőasztalon” (Bretonnál a távolinak hirtelen kapcsolása, 1955, 148), amelynek hármassága a vizsgált költemény-'* ben a következő áttételben van meg: „Tornádószőnyeggel borítva, amely fókákkal együtt legel a lábszárotokon”.

A költő különállását a csoportban, egyéni stílusának egyik jellegzetességét abban látjuk, hogy képei és képkapcsolásai, szó- és szerkezettársításai, annak ellenére, hogy kitérítőek és szokatlanok, s a politematikus szerkesztést szolgálják, mégis egységes verskompozícióba foglaltak, nyelvileg és képileg megtartva a „reális” támpontot. Még a víz hasonlatosságainak felsorolása sem tűnik a Tetszhalálban csak fantasztikumnak. A költői képek egyrészt történetileg hitelesek