Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - FIGYELŐ - Zeman László: A lírafordítás kérdésköréhez irodalmunkban

vákiai magyar fordításlírában nyelvi-poétikai és fordításkritikai összevetés céljából a versetlen vers típusára esne választásunk,3 figyelmünk természetszerűleg a szlovák líra fejlődésében a szabadverset teljességében kibontakoztató szlovák szürrealizmus, „nadrealizmus” felé fordul.

A szlovák szürrealizmust 1935-től, Rudolf Fabry verskötetének (Utaté ruky [Lemetszett kezek]) megjelenésétől számítják, kibontakozása a háborús évekkel esik egybe, s a háború utáni három év, bár jelentős kötetek látnak még napvilágot, már lecsengésének tűnik. A szlovák költészet fejlődésében az avantgárd líra megteremtését, a szimbolizmust-impresszionizmust felváltó szakaszát jelenti. A szlovák szürrealizmusban (1939-től „nadrealizmus”) a kifejező eszközök újjáalakítása leválaszthatatlanul forr egybe az újfajta látásmódnak-láttatásnak történeti átszíneződésével. Az értékelésekben a tényt, a társadalomtörténeti affinitás felerősödését mint az irányzat antropológiai összetevőjének és a poétikainak szerves egységét határozzák meg, amelyben a szürrealista szabadságfogalom pregnánsabban értelmeződik.4

A szlovák líra e szakaszát három fordításkötet mutatja be. Ortodox teljességében Rudolf Fabry: Az én az valaki más. Válogatott versek. (Madách, Bratislava 1986, 115 1.), s részben, azaz a költők szürrealista korszakából is merítve a Július Lenko, valamint Štefan Záry költészetéből készült válogatások (Július Lenko: Válogatott versek. Madách, Bratislava 1985, 138 1.; Štefan Záry: Válogaiott versek. Madách, Bratislava 1987, 108 1.)

A szürrealizmus a „valósnak” és a lehetségesnek, reálisnak és irreálisnak az egybekapcsolásával — ami a kísérleti montázstechnika jegyében mint a nem kifejezetten szépirodalminak-poétikainak a felvétele-áthasonítása, más-más kőz- léstartományokból származó, különnemű motívumoknak elegyítése realizálódik — illetve az átváltás által az egyikről a másikra a versmondatok, tagmondatok, mondatrészek vagy egyszerűen a szavak társításával a látszólag ismertet, megszokottat, azt, amibe beletörődtünk, új szemszögből láttatja. A részelemeknek ekképpen abszurddá válásával pedig fokozottabb mértékben igényli az aktív befogadást, veti fel az egész értelmének a kérdését. Amint utaltunk rá, szlovák variánsa a világirodalmi-francia mintánál társadalmilag-történelmileg kiélezettebb, másképpen juttatja érvényre az alkotásfolyamat reflexióját, s áthatóbb benne az alkotói- lélektani hitelesség igénye. A hagyományos eszközök és a metrika tagadása, az intonációs vonalra épülő verssor mindennek természetszerű feltétele és közege. Amint Stanislav Šmatlák fogalmazza meg, az így fejlődő szabadvers a spontán beszédnek felel meg; a beszélt nyelv kifejezésmintái révén a közlés a spontaneitását, a valóság érzéki, érzelmi és értelmi befogadásának, megalkotásának a folyamatát, a tudatalattinak és a tudatosnak átkapcsolódását-együttesét tükrözi (vö. Šmatlák 1964, 20, 1972, 257). A szerző tanulmányaiban kiemeli a nadrealizmus poétikájában a köznapi kifejezés szerepét.5 A versmondat köznapi fordulatból indulhat ki, vagy arra vált át, miközben az átváltás mint a meglepő, sokkoló, racionálisan nem egyeztethető, a mindennapinak és a „csodálatosnak” az áthatódása a reálisban bennfoglalt szürreálisnak (vagy a reális szürreálissá alakításának) tényezője. Az alapformát két szó, főnév vagy a melléknévi jelzőnek és jelzett szavának kapcsolata (ezen belül gyakran a birtokos jelzős, genitivusi alak) képviselheti. A résztvevő tagok természetesen szerkezetesek is lehetnek. Július Lenko első kötetének címszavát adó verse (V nás a mimo nás [Bennünk és kívülünk]) köznapi beszéddel kezdődik: „Pozrime sa zblízka na tento diagram” (Vegyük szemügyre ezt a diagramot, i. h. 18), sőt a folytatás is az, csakhogy egyáltalán nem diagramszerűen — „Neviem kto ma to mal stretnúť” (Nem tudom kinek kellett volna találkoznia velem). Az átkapcsolás, ismételjük, szavak vagy szószerkezetek és teljes mondatok léptékében valósul meg, eközben a lebontó és egyben új szintézist kiváltó elem a genitivusi vagy a tulajdonságjelzős szerkezeten kívül átkerülhet más mondatrészbe, mellékmondatba, juxtapozíciós szerkezetbe, sor-