Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - FIGYELŐ - Zeman László: A lírafordítás kérdésköréhez irodalmunkban

A lírafordítás kérdésköréhez irodalmunkban

Mindkét értelemben közhelyként idézhetjük, hogy az Író vagy költő mindegyik sorát az irodalom egészével, sőt mindennemű szöveggel és nyelvhasználattal „szemben” írja le. Következésképp vitathatatlan az összehasonlító irodalomtudomány alaptétele, miszerint az irodalom vizsgálata és értékelése az irodalmak közti viszonyítás, sőt a kultúra egészének számbavétele nélkül csonka marad. (Az összemetsződés és összemérődés a kultúra létfeltétele). A megfelelő összefüggéseket pedig a nyelvtudományban, valamint az irodalomtudományban egyaránt központi jelentőségű kontextusnak, konnotációnak (esetleg ezen belül vagy ettől elhatárolva az előfeltevésnek, praeszuppozíciónak [irodalmi vonatkozásban lásd Glowiňski 1977, 18—23)), vagy a szövegközi (intertextuális) jellegnek (Kristeva 1976, 139—176) egymással legalábbis részben felcserélhető, egymást átfedő fogalmával behatárolhatjuk. Ugyanebbe az irányba mutat továbbá eredetileg a modern regény jellemzőjeként meghatározott „bahtyini dialógus” (Bahtyin 1963, 1979, 184—188). A viszonyításban, az együvétartásnak és a különbözésnek vizsgálatában az irodalmak közti párbeszédként felfogott fordításnak természetszerűleg sajátos szerepe van. A befogadó irodalom részének tekintjük, amely esetleg a hiányzó irányzatot, műfajokat elővételezi-pótolja. Mivel a fordítás két nyelv, két irodalom, két poétika és alkotóegyéniség összemetsződése, vizsgálatában alkalmazhatjuk a bahtyini „kétnyelvűségnek” (kéthangúságnak, kétszőla- múságnak) mint a dialogizáltság módjának a szemléletét (tömören lásd: Bahtyin 1972, értékelésére nézve a jénai Bahtyin-kollokvium anyagát [Wilhelm 1984]). Ez a fordításelméletben mint a „más”, „másik”, „idegen” és a „saját” — kreoli- zálásnak is nevezett — részvételeként, részesedéseként ismert.

A fordításirodalom jelentőségének és beágyazódásának a vizsgálata bonyolult feladat. Amint az irodalom szemléletében egyre inkább tevődik át a hangsúly a pragmatikaira, az irodalomra mint közlésre-folyamatra, a fordításirodalomnál is tisztázni kell a befogadásnak-beilleszkedésnek feltételeit és fokozatait. A kérdés tehát az, mennyiben és miképpen érintkezik egymással a csehszlovákiai magyar irodalom és a szlovák irodalom a mind mennyiségileg, mind minőségileg jelentős fordítások által, miközben a folyamatot továbbgondolhatjuk mint közvetítést az egyetemes magyar irodalom felé. Vagy csak a lírára korlátozódva: vajon a csehszlovákiai magyar líra önreflexiójában (az irodalomra mint olyanra lásd Armstrong 1986, 324, a fordításra Vilikovský 1984, 228) milyen szerepe van a szlovák és a kortárs szlovák költészetet hazai költők tolmácsolásában kötetek, válogatások egész sorával bemutató fordításlírának. A tulajdonképpeni válaszadást meg sem kíséreljük (s amúgy sem hisszük, hogy mi volnánk a leginkább illetékesek), az ugyanis az eddigieknél sokkalta mélyebb, sokrétűbb és több szempontú irodalom- tudományi, kritikai vizsgálódást feltételez. Lévén a líra értékelésére még inkább érvényes, mint a prózára, hogy fordítói szemináriumok, lektori vélemények, esetleg diplomamunkák anyagaként csak „lappangó” irodalomkritika és irodalomtörZeman László