Irodalmi Szemle, 1990
1990/3 - FIGYELŐ - Jaroslava Pašiaková: Utópia és valóság Karél Čapek és Karinthy Frigyes életművében
A két Író, Čapek és Karinthy egyazon irányban fejlődtek — mind eszmeileg, mind művészileg: idealisztikus, mélységesen humanista filozófiájuk eljegyezte magát az újkori racionalizmussal, amely arra késztette őket, hogy a műszaki haladás hozadékát az egyén szempontjából értékeljék. 1936-ban a Népszövetség Állandó Tudományos és Művészeti Bizottság budapesti ülésén Čapek a „megismerés és a hatalom szelleméről” beszélt. Hangsúlyozta, hogy a technika uralni képes az anyagot és a természeti erőket; a humán tudományok „nem a világ uralására, hanem megértésére tanítanak bennünket. S még valami másra, egymás megértésére Is megtanítanak”3. Az emberéleten Karinthy is elgondolkozott, s nem egyszer megállapította, micsoda ellentmondás van az érzelmi és az értelmi, az értelmi és az ösztönös között. Utópisztikus-fantasztikus regényeiben, az Utazás Faremidóba és a Kapillária címűekben arra a következtetésre jutott, hogy az emberi nemet a maga kettőssége veszélyezteti; az intellektus és az ösztönök ugyanis egymással ellentétes célt követnek: „az egyik az életet keresi, a másik a halált”.4 Éppen ezért az sem lephet meg bennünket, hogy szerzőink analóg módon tekintették az embernek, az egyénnek a modern társadalomban elfoglalt helyére, helyzetére. Čapek minden egyes emberben fel akarta ébreszteni a felelősségérzetet, a lelkiismeretet: „A mi... szövetségi, szociális és erősítő szó... Az én praktikus, kötelező érvényű és tevékeny, sokkal szerényebb a minél, nyugtalanító és súlyos, az én egyszersmind a lelkiismeret szava és a tett szava”5 — írja a Kritika slov (A szavak kritikájából) című írásában. Karinthy hasonlóképpen vélekedik erről a kérdésről: s nemcsak az En és énke című szellemes töprengésében, hanem a Szerénytelen magánvélemény avagy az Európai Egyesült Államok című cikkében is. „Az egész világon egyetlen példány van belőle. (Ezért szokták szembeállítani az egész világgal.) Ezzel a szóval, hogy »én«, a világ minden volt és létező élőlényei közül egyetlenegyet lehet csak megjelölni. A többi mind te meg ő... Az angol nyelv, mely még Isten nevét is kis betűvel írja, ezt az egyetlen főnevet (a »névmás« szó nem illik rá, mihelyt »név«, akkor már »más«) hatalmas, magában álló nagy I-vel jelöli, mintha azt akarná mondani, hogy ez csak kezdő betűje a titoknak — vajon mit jelent? .. .6 A szerénység példaképeként Karinthy Newtont említi. „Newton nyilván egyike volt a világ legszerényebb embereinek, de szerény véleménye, mely szerint a gyorsulás fordított arányban áll a távolság négyzetével, azóta a legszerénytelenebb véleménynek bizonyult, miután kiszorított és elhallgatott minden ellenkező véleményt. Pedig hát egyedül eszelte ki a dolgot — s kieszelte volna akkor is, éppen olyan jól, ha egyedül van a világon, sőt talán ... sőt, talán még jobban. — Telma Titusz egyik fontos tétele legalább azt állítja, hogy az emberi ítéletek az ítéletekből alakult vélemények, a véleményekből alakult igazságból alakult törvények igazság- és érvényességértéke fordított arányban áll azok számával, akik hozzák. A leglazább, legrövidebb életű törvényeket tömegek alkotják, forradalmak idején .. ,”7 Karinthy szerint ez Telma Titusz egyik legfontosabb tézise. De ki is volt valójában Telma Titusz? Karinthy hőse a Legenda az ezerarcú lélekről című novellájában. Ez a fiatal tudós — 1943. június 24-én délután fél háromkor — egy kísérlet folyamán elpusztította testét, de lelke halhatatlan maradt. Célja a háború megakadályozása volt. Mivel Titusz pedáns ember volt, búcsúlevelet is hagyott hátra: „Ezt a holttestet a vasszéken Telma Titusznak hívták, az élettan doktora volt, és a hágai egyetem magántanára. Régi zsidó családból származott, erős, egészséges test volt, harminchárom évig használtam, jól tartott, keveset kellett reparálni, meg voltam vele elégedve. Most már aligha öltöm magamra: a becsületes megtalálónak adom, tegye el emlékül.. ,”8 Számos testtetöltés után Titusz — Lincoln, meggyilkolt amerikai elnök képében — a Fehér Házba ment, s az
