Irodalmi Szemle, 1990
1990/3 - FIGYELŐ - Jaroslava Pašiaková: Utópia és valóság Karél Čapek és Karinthy Frigyes életművében
Karel Capek és Karinthy Frigyes fiktfv filozófiai és művészi síkon folytatott dialógusa — noha személyesen nem ismerték egymást — rendkívül feltűnő tematikai és műfaji egyezésben nyilvánult meg. Közös tulajdonságuk volt a műszaki fejlődés, a tudomány, az értelmiség küldetése iránt tanúsított élénk érdeklődés is. Mindennek mértékét azonban elsősorban az egyszerű ember és annak világa jelentette számukra. Századunk harmincas éveiben, az egyre nagyobb feszültség légkörében mindketten érdeklődéssel fordultak az emberi lét további fejlődésének, e fejlődés útjának problémaköre felé. Azok közé az írók közé tartoztak, akik a döntő pillanatokban világosan, félreérthetetlenül fejtették ki a háborúra vonatkozó nézeteiket műveikben. Karinthy 1916-ban megírta a Legenda az ezerarcú lélekrölt, Karéi Capek a II. világháború előestéjén, 1937-ben a Fehér kórt, amely nemcsak saját művészetében vált jelentős határkővé, hanem az egész kortárs cseh drámairodalomban is. A kritika kiemelte a drámaíró Capek „támadó kedvét és vadságát”, melyet a nemzetközi fasizmus térhódítása provokált ki, s hogy világosan kifejezi, „a drámai világkonfliktus melyik oldalán van a kis nemzet teljes joga és egész élete”.1 A darabot 1937. január 29-én mutatták be a prágai Stavovské (Rendi- Nostitz) Színházban, s ugyanaznap került sor a brünni bemutatóra is. A bemutató előadásnak mindkét helyen rendkívüli sikere volt, szögezi le a Boje o Karla Capka (Harcok Karéi Capekért) című művében Viktor Kudélka.2 A Fehér kór azonban nemcsak elismerést aratott, hanem erős ellenszenvet is* kiváltott. Nemcsak Max Brod hallatta szavát a Prager Tagblattéban, megszólalt a henleinisták sajtószerve, a Die Zeit is, melynek kritikája túlságosan is összecsengett a cseh fasizáló Jiŕf Stfíbrnýéval: kifogásaik elsősorban eszmei-politikai kifogások voltak. Megszólaltak azonban a marxista kritikusok is, akik „relativizmusa” és „pragmatizmusa” miatt korábban mér nemegyszer bírálták Capekot, Julius Fučík és Ladislav Štoll ezúttal, szembeszállva a fasizáló hangulatokkal, védelmére keltek az írónak. Rájöttek, hogy Capek békés együttműködési kísérletének, a „senkinek sincs teljesen igaza, s mindenki birtokol egy részt az igazságból” nézet szellemében folytatott kísérletének egyszer s mindenkorra befellegzett. Ez a becsületes kísérlet fiaskóval végződött, s arra a felismerésre vezetett, hogy az emberiséget még Jézus Krisztus áldozathozatala sem egyesítette, nem tette az embereket egyenlőkké, testvérekké. És Capek választott: a művészet győzedelmeskedett benne a filozófus felett. Nem volt ez könnyű győzelem. A harcban magának kellett meghátrálnia, föladnia békeszeretetét, hamleti ingadozását. • Elhangzott Prágában a Magyar Kulturális Központban, 1988 decemberében. Jaroslava Pašiaková Utópia és valóság Karéi Capek és Karinthy Frigyes életművében
