Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - NAPLÓ - Turczel Lajos: Ismeretségem és barátságom Győry Dezsővel

további tagjainak is. Szegény Sellyei Jóskáról írt szép írásod felidézi bennem az ifjú író alakját és róla őrzött emlékeimet. Sok sikert és további jó munkát Neked is, lapotoknak is.”

A folyóirat további útját is nagy figyelemmel kísérte, és levélben reagált arra a botrányos szekciógyűlésünkre, amelyen Bábi Tibor és Barsi Imre szélsőséges baloldalisággal támadták Fábry vox humana-ját, és Bábi Győry felé is sújtott egyet azzal, hogy az ifjúsági mozgalomtól ihletett költői szakaszát „dunai provincializ- mus”-nak nevezte. Mivel a gyűlésen csak én ítéltem el határozottan Bábiék váratlan, suttyomban előkészített támadását, a levél ezt a fellépésemet — Fábry véleményére való hivatkozással is — „értékes kiállásinak nevezte és egyéb megemelt jelzőkkel is illette.

Győry az Irodalmi Szemlében többször publikált, és az 1967. évi 6. számban Az „Ojarcú magyarok” regénye címmel érdekes memoár-írást kezdett közölni. A memoárból még négy folytatás jelent meg, az utolsó az 1968. évi 1. számban. Itt a szerző a következő megjegyzéssel zárta le a munkáját: „Ezzel egyelőre búcsúzom az Irodalmi Szemle olvasóitól, és köszönöm a szerkesztőség előzékeny türelmét. Majd találkozhatunk a három kötetre tervezett önéletírásomban, melyet

— bocsánat az olvasóktól — csak felnőtteknek szánok: I. Az „Ojarcú magyarok” regénye, II. Az „Emberi hang” regénye és III. „Az élő válaszol” regénye címen, ha az élet és az erő engedi. Könyv alakban két esztendő múlva az elsőt, és majd évente a többit.”

A nagyszabású önéletrajz tervét Győry a hozzám írt leveleiben még részletesebben fejtegette. A fentebb már idézett, 1967. november 17-én keltezett levelében azt írta, hogy az Irodalmi Szemlében közölt szöveget csak „tolipróbának” tekinti és a kötetben való megjelenéshez alaposan átformálja. „Ez még nem a könyv anyaga, csupán tolipróba — írta. — Keresem az önéletírás hangját nyomtatásban látva. A könyvben tömörebben fogom majd meg az emlékanyagot. Most a sok reflexió, a szintén túl sok irodalompolitikai és nem az olvasóknak, hanem inkább az irodalomtörténészeknek érdekes nyersanyag csupán azért került ilyen bőven bele, mert az Ojarcú magyarok kötetem első verseinek születési körülményeit kevesen ismerik, és még kevesebben méltatják. Fábry emlékszik rá jól, röviden meg is említi a Kúria, kvaterka, kultúra c. kötetében. A könyvben a lehető időrendiség betartása miatt természetesen nem lesz szükség annyi reflexióra, és az irodalompolitikai anyag is nem a »regény«-be kerül, hanem valami »füg- gelék«-be. Jegyzeteket ugyanis nem bír el még egy memoár sem első kiadásban, viszont sajnálnám eldobni ezt a sok nyersanyagot, amiről kevesen tudnak, amiről esetleg csak én tudok már."

Hogy aztán a háromkötetes önéletrajzi mű nem valósult meg, annak fő oka valószínűleg Győry állandósult betegeskedése, erővesztése volt, de külső körülmények is erősen közrejátszottak. Az Irodalmi Szemlében közölt anyag a Magyarországra szakadt egykori mozgalmi és írőtársaknál és a ml „Irodalompolitl- kusaink”-nál is erős ellenérzéseket váltott ki. Hazai dogmatikus és szervilis irodalompolitikusaink a szerző ilyen igyekezete ellenére sem tartották eléggé prog- resszívnek és a hivatalos csehszlovák kívánalmaknak megfelelőnek a megjelent memoár-részt, a Magyarországon élő író- és sorstársakat pedig főleg és ellenkezőleg az az eltúlzott, elhibázott, káderező jellegű íróosztályozás botránkoztatta meg, amely a IV. folytatás nagy terjedelmű lábjegyzetében ilyen címkékkel készült: baloldali írók, jobboldaliak, középen számontartottak.

Győry a Magyorországra került sarlósokkal, útitársaikkal és írószimpatizánsaikkal jó kapcsolatot tartott, és engem is ő ismertetett össze velük. Ma is értékes kegyeleti tárgyként őrzöm azt a képeslapját és levelét, melyeket a régi gárda tagjai is aláírtak (Balázs András, Berecz Kálmán, Bihari Mihály, Doiyvssy Imre, Dobossy László, Hantos László, Horváth Ferenc, Jócsik Lajos, Kovács E;ldw>,