Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - Szászi Zoltán: Mit csinálsz?! (kispróza)

Hangulatban. Gyere ki a nagygyűlésre meg utána egy karneválra. Meglóglak magamnak egy ifiinduló hangjaira, kéz a kézben állunk, mint a köztéri szobrok. Megzörgetem utána a csillagaidat pici dobverőmmel, megtanítalak a Jethro Tull stílusára, franc tudja, hogy kell ennek az együttesnek leírni a nevét, dzsetro tál az olvasat, valami elaludt tej remegésére emlékeztet ez a két szó.

Időpontok és hangulatok. Fogyóhold van, fogyóhold vagy. Harisnyádon szalad a szem, olyan ótvaros vagy, mint egy vén, háború előtti tűzfal, aminek a tövében izzadt konyhalányokat kefélnek a bakák mély átéléssel.

Gondolat. Valahol Szumátrán meghalt egy ember. Valahol másutt is meghalhatott, de nekem most potosan Szumátra jutott az eszembe. Favágók ügyködnek Atlasz bácsi kidöntésén. Félek, egyszer talán még sikerülhet is nekik a dolog.

Önvád után. Az apádat bolondokházába csukattad. Talán azért, mert senkin nem tudott segíteni, meg senkin nem is akart soha. A tények igazoltak téged. Az apád tényleg dilis volt. Baltával kergette az anyádat végig az utcán hajnali háromkor.

Mi a teendő?! Bizsutériát kéne nyitni. Vagy pizzatériát. Vagy aluljárót. Vagy territóriumot elüldözött mohikánok számára, és reggelente decis poharakba töltögetni nekik a rumot.

Félelmetes. Az esti utcán jönnek felém. Nem mondtam pedig semmit. A madarak kicsit fosnak tőlem. A picassói békegalambok pont az ünnepet rondították össze. Pedig én nem tehetek semmiről. Nem tudok semmiről. Nem világítanak a neonok a városban, a neonok este tíz után. Mindennel takarékoskodom. Hagyjatok békén, mert elkezdek esetleg félni. Félni és nem ijedezni.

Kiutak. Menekülök a pusztába. Éhes madarak vájják a szemem. Lekur- vult nővérkék csalogatnak az ágyukba. De én meg nem megyek, mert nem dőlök be magamnak se már. Menjen, aki akar. Itt a pestis, itt az AIDS! Kicsi homok, mit remélsz? Mondd, mit remélsz?! Hee?!

Idő. Mennek ám a napok. Mennek ám nagyon. Vadászni, halászni, madarászni volna jó. Meg halihó. Madarászni mennék a legszívesebben. Becsuknának egy kalickába egy feketerigóval, én meg leharapnám a fejit. Csak úgy egyszerűen ferdén, elegánsan, egyszerre természetesen.

Az agyam. Dobgépet szereltetek az agyamba. Azzal megyek madarat fogni. Megtámadom vele a Mars-lakókat. Csak úgy futnak a fiúk. Még az US Army is suhan elfelé a nagy zajtól.

Világom. Feketeségbe átkozott sumér nótákkal fűszerezett nagyon jó világ van. Itt biztcjan érdekelhet engem a személyiségem. Gemkapoccsal vagyok összetűzve, hadd legyen minden a helyén. Szét ne essenek tagjaim.

Keresek. Elveszett Bulgária, és elveszett a rózsaolaj is vele együtt. Se ország, se rőzsaolaj. Engedélyem sincs megkeresni. Pedig szeretnék meg- ÍOrdeni benni. Fejből sem tudom, hány pofont kapok majd ezért, hogy fogom majd tudni emlékezetből.

MI volt. Volt nekem egy nagy szerelmem. Egyszer aztán meg is mondtam neki, hogy 6 az én nagy szerelmem. Meg is fogtam a kezét. Szeplőit