Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - Szászi Zoltán: Mit csinálsz?! (kispróza)

csontjait. Aztán egy szomszéd szobában ő meg egy másik, még aznap éjjel.

Düh. A francba! Minek iszom annyit. Pedig tudom, utáltál érte, kicsiny Zsuzsám. Szerettem a hajadba törölni az arcom a tizennyolcas busz végállomásánál, ötszáz lépésre a kollégiumtól, amit mi, srácok, egymás közt csak szűzgarázsnak hívtunk.

Ima. Atyám, adjál már nekem békességet, magyarán hagyj békén, hajíts agyon egy villámmal, adj rendes munkalehetőséget vagy első díjat a Sportkán. Vagyis ne adj semmit, ha meg mégis nagyon adni akarsz, adj egy üveg sört meg egy szál jó cigit.

Követelőzés. Szeressél már, a kurva életbe, nem látod, hogy nincs senkim! De ne szeressél máris! Várj egy kicsit, hadd szenvelegjek még, mert utána jobban esik egy ölnyi meleg.

Egyedül. Nagyon jóóó egyedül! jobb, mint egyedül. Egyedül a legjobb!

Ütőn. Indulás a vonatra. Az éjféli gyorson átsuhan a vámőrség parancsnoka. Uzsonnáját elvesztette, most elkobozza tőlem az utolsó szál sonkás szalámiba csavart mariankás cigijeimet.

Örszobán. Szaggat a vállam. Hurkák a hátamon. Érzéstelenítés nélkül vertek meg. Legalább berúgtam volna előtte.

Az ellenőr. Tizenkét kilós az egész emberke. Vizslat valami után. Most is, csak úgy élből elkobozza a csomagomat, a kis zöldagyú, mert tudja a nyavalyás, nálam mindig lehet találni valamit.

Fájdalmak. Anyukám! Ne verjenek már annyira! Böjt napja van, a kutya farizeus mindenit! Zavaros a Duna, mint a szemem. Hozzászokom a fájdalmakhoz.

Vízió. Jönnek az ufócskák. A Mars felől. A receptoraim kapiskálják őket. Beosonok a reaktorba. Elcsapok egy Geiger-Müller mérőt, belerakom a reggeli pohár tejemet, erre a Geigert kiállítják, a Müller meg lő egy gólt az FC Barcelonának. No, most már itt is vannak a Marsok. Tudod, mit szívnak? Spartát! Röhej! Én is szívnám, de nem adnak a dögök. Szívom hát az orrom. Becsavarnak egy különleges szivacsba. Csak annyit érzek, viszket a tenyerem.

Színházi élmények. Desdemonát eltérítik a süllyesztőben, Othello szerepében egy sápadt kínai vonyítozik, púpos toronyőr a súgó, pólós amatőrök rohangálnak tájszólásban a világot le sem szaró deszkákon.

öngyilkosság. Nem az enyém. Ligó nevű haver. Leszáll a vonatról, kabátzsebében húsz, azaz húsz milliliter tojásfehérje elkészítve egy fecskendőbe. Érbe döfve pillanatok alatt halált okoz. Aztán az egészet hazaviszi, és megsüti tükörtojásnak. Hihetetlen, tüntetésszerű, na-majd-én-megmutatom hőbörgés. Erről ennyit.

Egy haver átka. Nálam aludt illegálisan két napig. Jött a befolyásos apuci, megkérdezte, szeretem-e Kassát, majd igenlő válaszomra annyit mondott: Akkor kitiltatom kiskorú megrontásáért! Na, mondom, kösz haver, csúnya ötlet volt. Az anyád is inkább pesszáriumot rakott volna az ölébe helyetted.

Tizenöt éves szerelem. Felcipeltelek a város fölé. Túl súlyos voltál nekem. Tizenöt éves léted hetven kilója kicsit sok nekem. Tested mindent megadott volna. Nem bírom a zsíros bifszteket. Aztán ennyiben maradtunk. Mert minden nő plusz egy heccl