Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - Duba Gyula: Az író az igazsággal álmodik (elbeszélés)

hogy nem gondolkodott józanul, ám tudta, mit tesz, és mit gondol. A gramofonra régi lemezt tett fel, ezekre a dallamokra az ötvenes években szép és kedves nőkkel táncolt régi mulatókban és zenés kávéházakban. Hallgatta a feledésbe merül melódiákat, és azon kapta magát, hogy közben olyan dallamokat, indulókat dúdol, melyekre valamikor az utcán menetelt. Kielégítetlennek, de ismét erősnek és magabiztosnak érezte magát, megszállta a bizonytalanság bizonyossága, s a tudat, hogy elviseli azt.

Igen, gondolta, kétségtelenül... az irodalmi divatossághoz és sikerhez elég egy kicsi intellektuális és ironikus lelkecske, de a nagy és . mély realizmushoz vívódó, nagy és bátor lélek kell, amely önmagát kegyetle- nebbül és őszintébben ítéli meg, mint a világot! A gondolatot nem írta le, szinte azonnal elfelejtette. Szűkült körülötte a kör. A dolgok értelme benne összpontosult. A bizonyosság — az igazság közeli rokona — most olyan környezetnek tűnt fel, melyben az ember maradéktalanul otthon érzi magát. Legyen az ház, város vagy ország, de lehet egérlyuk is, vagy barlang, mint a Zsénagyé, mint Tőzsérnek a „szavak barlangja”, melyben a teljesebb élet lakik. Egérlyuk, gondolta magában, Dosztojevszkij hősének otthona, a „paradoxonok emberének” magánya is „egérlyuk” volt, melyben szerencsétlennek, de otthon érezte magát. Otthona a lelki magány és szellemi nyomor fészke volt, emberi mélység és esendőség, mely megrémít és taszít. A szobáját nézte, ez már „egérlyuk”! Az ő magánya is magány, de nem üres, nem elembertelenedett, az ő magánya — él!

Későn feküdt le. Nehezen aludt el. Az az igazság, hogy önmagam vagyok, nem más, minden bennem van, ami lényeg és érték, ez volt az utolsó gondolata.

Álmában a Csemadok tanácstermében összeült a Szekció. Sokan eljöttek, mégsem mindenki, mert a tanácskozásnak kényes témája volt. A közgyűlést a Bányarém vezette. Az ajtó előtt hatalmas bőrpajzsos, kardos és nyilas harcas őrködött, nem engedte be az idegeneket. A jelenlévők a nemzetiségi író egyéniségéről beszélgettek, a témából széles vita kerekedett. Szenvedélyes felszólalók több jogot és nagyobb lehetőségeket követeltek, végül határozati javaslat született. Az elnöklő Bányarém azonban nem bocsáthatta szavazásra a javaslatot, mert a szenvedélyes felszólalók közben elszállingóztak a teremből, a közgyűlés határozatképtelenné vált. Az író kettesben maradt a Bányarémmel. Másnap határozottan emlékezett rá, hogy hosszan beszélgettek, de már nem tudta, miről.