Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - Duba Gyula: Az író az igazsággal álmodik (elbeszélés)

jobb, ha a szokásaihoz tartja magát! Betért reggelizni a Tejbüfébe, találkozni akart a Bányarémmel. Ö illette e névvel a figyelemre méltó fiatalembert, ezen a napon feltétlenül látni akarta. Elősegítheti az igazsággal való találkozást! A Bányarém reggel pontosan nyolckor érkezik a büfébe. Látni rajta, hogy türelmetlen, siet, valahol fontos dolga van. Sorba áll a pult előtt, arca bosszús, komor, nehezen türtőzteti magát, szeme fenyegetően villog, de nem szól. Megrakott tálcával a kezében mindig ugyanahhoz az étkezőpulthoz áll. Külseje mellett rögeszmés következetessége hívta fel magára az író figyelmét, aki nem emlékezett rá, hogy valaha is más pultnál látta volna étkezni. A Bányarém kerek fejű, szúrós tekintetű, fekete fiatalember, negyvenéves lehet. Sima haját oldalra fésüli, zsírosán tapad a koponyájára. Arcán minden alkalommal erős másnapos fekete szakáll. Talán a büféből egyenesen hazamegy, és megborotválkozik, hogy másnap nyolcra ismét kinőjön sötét arcszőre! Fejét forgatva nézelődik, rágó és rángó arca élő bábu benyomását kelti. Az író meg volt győződve, hogy a Bányarém — őrült. Amolyan csendes bolond, elfojtott szenvedélyek élnek benne, amelyek bármikor kitörhetnek. Az utcán a fiatalember kopott aktatáskát vitt a kezében, himbálózó léptekkel, szinte lebegve járt, kissé előredűlve, mintha minden pillanatban orra bukna, de esés előtt visszanyeri egyensúlyát, hogy a következő lépésnél ismét elveszítse. Hullámzó léptekkel halad az utcán, elszállni készül, felrepülni, a levegőbe emelkedni. Máskor a kirakatüvegen át figyelte, ahogy bőszen táplálkozik, pokoli feje szinte körbecsavarodik, gonosz tekintete valósággal felperzseli a békés falatozókat. Egész lénye tébolyt fejez ki, az őrület titkát rejtegeti. Az eszelősségnek lehet köze az igazsághoz?

Az író tejet ivott, és figyelte a Bányarémet. Magában szörnyűlködött felháborítóan mohó, mégis hanyag, szinte közömbös étkezésén. Zabái, mint az állat, s amellett úgy tesz, mintha falánk táplálkozása nem is érintené. Olyan ellenszenves volt az író számára, hogy azonnal megfojtotta volna, s közben szorongott, hogy a fiatalember megérzi érdeklődését, és átható tekintettel ránéz, ő pedig ettől zavarba jön, valószínűleg pánikszerűen elmenekül. A Bányarém azonban ügyet sem vetett rá, s ő a titkához, csendes tébolyához ismét nem férkőzhetett közelebb.

A munkába siető emberek viselkedésükben egyformák, zárkózottak és megközelíthetetlenek, elrejtik magukban igazságaikat. Az író nézte őket, ma valahogy határozottabbak és célratörőbbek, mintha egészen pontosan tudnák, hogy mit akarnak ős azt következetesen véghez is viszik. Az utca embere akkor lép ki zárkózottsága magányából, ha valami érdekessel, szokatlannal vagy rendkívülivel találkozik, ha a megszokástól közömbössé vált környezete felborul.

Az Óvárosi tér sarkán, a Zöld-ház előtt, Roland lovag szobra mögött tolongás. Ideális lehetőség, hogy írónk az élet mélyére pillantson. A csődület ezer alkalmat ad a lélek őszinte megnyilvánulására. A csődületben részt vevő ember cirkuszban érzi magát, felszabadul gátlásai alól, és az igazságra tör. Roland vitéz mögött az emberek korláttal körülvett, mély lyuk körül tolongtak. Csatornamunkások törték fel a járdát, hogy a mélybe ásva — ahogy operáció alkalmával felnyitják a testet — javításokat végezzenek a város érrendszerén, csövek, kábelek és elágazások bonyolult