Irodalmi Szemle, 1990

1990/3 - Kőszegi F. László: Mikor a sáska megkövéredik (elbeszélés)

írásokon múlott az élet, de Sidrák tudta: ha mégis lenne valami balhé, nem hagynák bajban a többiek. Nem vinné el egyedül. Ennyit ér egy aláírás. De más is van: az otthoni munka. A fóliasátrakban, mert Sidrákék sokat dolgoznak otthon, szezonmunkák vannak. Kell az idő. A szabadság erre nem elég. Ki más tudná igazolni a napjait? Sidrák megint felkászálódott a vaságyról, és töltött a savanyú borból. Bikarbónát is kell vennie. Elhúzódik azoknak a marha sofőröknek a piálása. Ismerte a hangjáról az egyiket.

A buszos dudált. Nyilván nem a raktár miatt jött. Valakinek sürgős hazamennie. Igaz, az egyik mester húsért megy. Az erdőnél a váltás miatt csak most lehet rakodni. Ezért a sietség. Nagy sokára kívülről dobogás hallatszott, és a nyerítés elhallgatott. Már mennek. Sidrák az előbb egy kicsit el is szunyókált, most az órájára nézett. Fél három. Időben vannak, a második műszak csak fél négyre jön. Tulajdonképpen akkor lenne itt a váltás ideje, kihagyás nélkül, de ki nézi már ezt? Az emberek táskáikkal, batyuikkal felkászálódtak a buszra, s elmentek a francba.

A szemétláda mosogat. Hallani, ahogy koccannak a mustáros poharak. Mennyit ihatott? Olyan négy-öt felest. Elég neki. Elég a cérna testének. Sidrák felkelt, kényelmesen a mosdóhoz lépegetett, és megnézte magát a poros tükörben. ]ó húsz éve már, hogy nem tetszik magának: azelőtt focista volt, és a lányok a meccs után bele-belekaroltak. De hát így van ez: ki nem volt focista húsz évvel ezelőtt? Ma a focisták hitele kisebb, mint a rockzenészeké. Egészen mások a lányok szempontjai. Ha hazamegy, az asszony úgy néz rá, mint ő az asszonyra. Undorral. Gyűlölettel mindketten, de talán nem is azért. Az ember ennyi gonddal inkább undort kelt, mint vágyat. Nagy ritkán hozzányúl, de akkor is inkább leoltja a lámpát. Nem a bibircsók miatt, amely a szája szögletében van. Azt érezni úgyis. Akárcsak a szájszagot. Nem a csókolózás miatt, ez a sport már rég nincs műsoron.

Borotválkozni kellett volna, ha jót akar ... A szemétláda többször reklamálta. Az annyába, gondolta Sidrák, még utóbb kölnit veszek miatta.”

Megdöbbentem, milyen kétségbeejtőn gyarmati ez a próza. Bármennyire erőltetem, nem tudok más jelzőt találni ennek a szamártáncnak a minősítésére. Az ismeretlen, gomolygó, titokzatos erők így tették lehetővé számomra a szelektálást? Megmosolyogtat. Amikor írtam, úgy tartottam, nem az üvegbúra alatt élek. Szövődmény volt ez is, az írás legfeljebb önelégült ember lába alatt csikordulhatott volna. Csikordult volna egyáltalán?

„Az ura sem különb, gondolta Sidrák a tükör előtt. Itt volt a nyáron a panelek miatt, akkor jól megnézte magának. Nyeszlett ember. Milyen alak az, aki kantinosnak küldi az asszonyát? Ráadásul állatokkal foglalkozik. Elég a pénzük. Itt meg gyenge a kantin, akkor miért? Sidrák sokszor kérdezte, de a szemétláda hallgat. Rafinált. Felrakták az urával a két panelt; ü darut meg a fuvart őneki kellett intéznie. Drága mulatság.”

Orwell jutott az eszembe: „... elbátortalanodott, ha a vele szemben álló erőre gondolt: arra a könnyedségre, amellyel bármelyik pártértelmiségi legyőzhetné őt, ha vitára kerülne a sor: a ravasz érvekre, amelyeket ő nem lenne képes megérteni, s még kevésbé tudna felelni rájuk ... Meg arra,