Irodalmi Szemle, 1990

1990/2 - KRITIKA - Balla Kálmán: Búcsú a tegnap Holnapjától

Búcsú a tegnap Holnapjától

Bocsáttassék meg, ha önmagán kezdi a szerkesztő... Akkor vettem búcsút lélekben végleg a Holnaptól, amikor — tavaly augusztusban — bizonyossá vált, hogy a melléklet nem önállósulhat (úgymond: egyelőre...), tehát fiatal szerzőink s a Fiatal Írók Köre két éve tartó igyekezete eredménytelen marad. Értelmét veszítette a Holnap, legalábbis eddigi (három évfolyamot megért) formájában. Ennek a formának ugyanis — a fiatal írók felsorakoztatásának, tömörítésének a Holnap körül és a FÍK-ben

— nem volt más értelme, csakis a lehetőség: hogy ez a képtelen és kényszerű kompromisszum, azaz a melléklet, belátható időn (egy-két éven) belül önálló folyóirattá válhat. Volt erre kilátás, és a Poszt tervezete eléggé magas szintű támogatást ért el. Bízni lehetett abban, hogy a Dotyky mintájára hasonló magyar folyóirat is létrejön 1990-től Szlovákiában, s megjelennek a pluralizmus, a differenciálódás első csírái irodalmi sajtónkban is. Nagyon akartuk ezt, még úgy is, hogy tudtuk: nem csupán a melléklet, de a „fiatal írók folyóirata” is manipuláció, nem több kiskapunál a totálisan ellenőrzött kultúrán belül, s hogy nemcsak a fiatal íróknak, hanem a hatalomnak is eszköze. Teret tágít és részleges elkülönülést enged, de megalkuvásra is késztet, megosztásra és feszültséglevezetésre is szolgál.

A múlt év őszén azonban egyértelmű lett, hogy ezt a struktúrát belülről hőm

lehet megújítani — még ennyire sem. Nem november 17-ére gondolok ezzel, hanem valamivel korábbi eseményre: a szlovák kormány november 1-jei ülésére, amelyen — egyebek közt — a magyar kisebbségi kultúra és oktatás valameny- nyi (állásfoglalások, dokumentumok sorában igényelt és javasolt) fejlesztési és megújítási tervét elvették, illetve elnapolták — köztük a Post megjelenését is. A Holnap — épp ennek következtében — nem maradhatott többé az, ami eddig volt. A fiatal írók beszorítottsága gettóra emlékeztető zsúfolódása a mellékletben nem volt többé elviselhető, és (mint utaltam rá) ennek a kitartásnak az értelme elenyészett. A Holnapnak át kellett volna alakulnia a legfiatalabb, kezdő toliforgatók fórumává (ezt jelzi akkor nyomdába került januári száma) — s ezáltal besorakoznia a Szemle korábbi hasonló rovatainak hagyományába. Ennek gondozását már nem vállaltam: a Holnapból kilépőkkel együtt én is átadtam volna helyem a legifjabbaknak. Ez gyakorlati szempont, de elvi okaim is voltak. Az egyik éppen az, hogy az „irodalmi óvodákat”, a kezdők rovatait nem tartom helyes megoldásnak, hiszen minőségi engedményekkel járnak együtt. A Holnapban ezért igyekeztem a fiatal, de érett irodalmat művelő szerzőket együtt tartani. Amíg lehetett.

Ez utóbbi gondolatokkal készültem búcsúzni á Holnaptól — csak a „helyüket átadók” és a magam nevében —,