Irodalmi Szemle, 1990

1990/2 - KRITIKA - Elek Tibor: „Költészet és valóság” avagy a „képzelet szertartásai”

Vajkai Miklós új kötetéről (Lusta por/ nem lehet szólni anélkül, hogy az első kettőről (Másnapos város, Veszteglők) ne tegyünk említést, hiszen már a kötet címe is a korábbiak világát idézi. „Mintha vastag és áttetsző por alatt volnánk mi is” — hangzik el az első kötet Kóválygó című elbeszélésében. Vajkainál a pornak konkrét anyagiságán túlmutató szimbolikus jelentése van, éppúgy, mint nagy „porköltő” elődeinél, Kosztolányinál, Szentelekynél, vagy kortársainál, Temesi Ferencnél, Juhász Erzsébetnél. Szenteleky Kornéltól, a két világháború közötti vajdasági magyar irodalom vezéralakjától idézek 1930-ból: „Mindig a por a győztes, a végtelen hatalmú por a szellem minden törekvését elbágyasztja, beszitálja, lassan megfojtja és eltemeti ... a felpirosló akarások, a lendületes ígéretek szelíden, szürkén, egyre csituló lelkiismerettel belefeküdtek a langyos, vastag bácskai pordunnákba.” Vajkai első két kötetének érett, egységes prózavilágát látva, talán nem én voltam az egyetlen, aki azt gondolta, hogy a harmadik már egy nagyszabású csallóközi „porregény” lesz. Az írói világ öntörvényű építkezése azonban nem a mi elvárásainknak igyekszik megfelelni. A regény helyett ismét itt egy novelláskötet, amellyel kapcsolatban óhatatlanul felmerül a. kérdés: mennyiben hoz újat, jelent-e előrelépést az előzőekhez képest.

Korábbi legjobb, fojtott atmoszférájú írásai a Gúnyárd megyei szürkeséget, középszerűséget, mozdulatlanságot, tömény egyhangúságot tágították egyetemes érvényű látomásokká. A hétköznapok egyhangúságának rajzába álomképek, szürrealista, abszurd víziók is keveredtek. Rejtvényszerűség, kihagyásos, elhallgatásos szerkesztés és kiszolgáltatottság, a szorongásos léthelyzet sejtelmes, sugallatos, elvont jelképiséggel történő megjelenítése jellemezte főként első kötetének Írásait. Ezeken a hagyományos értelmű novella műfaji jegyeit alig-alig lehetett fölismerni. írói szemléletének, stílusának megfelelő absztrahált életképei, hangulat- és jellemrajzai mégis, vagy épp ezért a csehszlovákiai magyar próza novellaformáinak tágítását, gazdagítását jelentették és ama prózairánynak a folytatását, amelyet a Fekete szél antológia alkotóinak többsége képviselt annak idején. A társadalom perifériáin tébláboló antihősei tanácstalansággal, reménytelenséggel

teljesen reménytelenül próbáltam határvonalat húzni erudició és kompiláció között. Megtörtént és meg nem történt események keveredtek, és ettől olyan bizonytalan lett az egész. Olyan izgatóan bizonytalan.” A tipográfiailag is tördelt, mozaikos szövegben a lineáris történetelvűség helyett asszociációkból, szabad motívumokból építkező szemantikai erőtér tartja össze az elemeket. A görcs című három- oldalas írásban is ott bujkál valahol a mondatok között egy valósnak tetsző történet, miközben hangsúlyossá az avatódik, hogy a kötet írásainak összes fontos motívuma, kulcsszava összefüggésbe próbál kerülni. Ezekben a szövegekben nemcsak a valóság, a történet elbeszélhetőségét illető „egészséges szkepszis” fogalmazódik meg, hanem egyértelművé válik a szerző ironikus, önironikus viszonya is az elődök által képviselt szellemi, művészi hagyományok felhasználhatóságához. Mint ahogy az Űj novella írása során is, ahol az elbeszélői szándékot a kitalált helyzet önműködése hiúsítja meg. A képzelet, a művelség, a valóság és az irodalom határterületein való közeledést értelmező esszéisztikus reflexiók öniróniája komoly kételyekről árulkodik, de az írás maga is egy agnosztikus példázat.

A kötet jobb írásai közé sorolom még a Metszéspont és a Halállépték címűeket, amelyekben Hogya prózájának összes fontos értéke fellelhető: az egyszerű, szikár, ugyanakkor pontos és jelentéstelített stílus, a metaforikus cselekménybe oltott mélyértelmű gondolatiság, az eltérő tér- és idősíkok közötti motivikus kapcsolatteremtés, az ökonomikus, arányos szövegformálás. Nemcsak az egyes írásoknak, a kötet egészének is erénye a tudatos, arányos szerkesztés, egyfajta konstruk- tivitás. A novellák között éppúgy megvannak az összecsengések, a motívumismétlések, az egymásba való áthajlások, mint az egyes szövegeken belül.