Irodalmi Szemle, 1990
1990/2 - KRITIKA - Elek Tibor: „Költészet és valóság” avagy a „képzelet szertartásai”
Elek Tibor .Költészet és valósáé', avagy a .képzelet szertartásai' („Újdonságok" a csehszlovákiai magyar prózában)‘ Az utóbbi évek szlovákiai magyar irodalmának figyelemre méltó eltérése a magyarországitól az, hogy míg nálunk a színvonalas kispróza szinte kihalóban van, addig itt sorra jelennek meg előbb az idősebb nemzedékek és most az ifjabbak legjobbjainak novelláskötetei. Az én olvasatom szerint közel két évtizede zajlik a csehszlovákiai magyar próza szemléletének gazdagítása, eszközeinek, formáinak felfrissítése, megújítása. E folyamatnak mostanáig három, egymástól mereven vagy jól el nem különíthető csomópontja körvonalazódik. Az első a Fekete szél (1972) című antológia, illetve az antológiabeli alkotók első köteteinek megjelenése. A második Grendel Lajos regénytrilógiája és legutóbbi novelláskötete. A harmadik a két legtehetségesebb iródiás prózaírónak, Talamon Alfonznak és Hogya Györgynek most megjelent kötete. Mindhárom csomóponttal érintkezik és közöttük kapcsolatot is teremt Vajkai Miklós epikája. Talamon Alfonz: A képzelet szertartásai, Hogya György: Metszéspontok és Vajkai Miklós: Lusta por című novelláskötetének együtt tárgyalását nemcsak ez és a nagyjából egyidőben (1988—89) való megjelenésük teszi lehetővé, hanem az is, hogy mindhárom prózavilág legmélyén a művészi alkotás, az irodalmi szövegteremtés és a valóság viszonyának problematikája lelhető föl. A legnyilvánvalóbban Hogya György novelláiban, mert nála a műforma kérdései is direktebben megfogalmazódnak, önmagában semmi meglepő nincs abban, hogy Hogya Györgyöt, a pályakezdő írót leginkább mestersége titkai foglalkoztatják, annál érdekesebb viszont az, hogy a műfaji, formai kérdések gyakran be is épülnek szövegeibe, sőt olykor maga a novellaírás válik a művek témájává, így az elbeszélés nemcsak a valóságra, hanem önmagára mint művészi struktúrára reflektált szöveg is lesz (0j novella, A pillanat keresztmetszete, Amikor az elefántok .. .), Mindez kevésbé hangsúlyosan ugyan, de Vajkai és Talamon prózáját is jellemzi. Jellegzetesen modern prózaírói magatartásról van szó, melynek a mű világán túlmutató funkciója a hagyományos beleérző, beleélő befogadás helyett egy alapvetően intellektuális, a mű teremtésében és értelmezésében aktívabban résztvevő befogadói magatartásra késztetés. A Hogya-novellák másik fontos törekvése az emberi létezés alapvető titkainak megközelítésére, körüljárására irányul (A lehetőség határai, Faliórák és véletlenek, Sziszyphosz mosolya, Malum). Néhány írás pedig kísérletet tesz e két tematika együttes, észrevétlenül egymásba játszó megfogalmazására (Amikor az elefántok..., A görcs, Metszéspontj. A nagyratörő, filozofikus lényegkeresés, a művészeti és az emberi misztérium megragadásának nagyfokú alkotói tudatossággal párosuló szándéka már önmagában figyelemreméltóvá teszi Hogya első novelláskötetét. Novellái, novellaformái a klasszikus, tradicionális novellaszerkezetet megújító XX. századi változatokkal rokoníthatók. Általában érdekes, rejtélyes (sors)for- dulópontot, pointe-t magába foglaló történeteket szerkeszt az író, ritkábban mono- centrikusan, azaz összefogottan, minden fontos motívumot egyetlen központi mag felé terelve (A dolgok mellett, Egy jó tanács, Szilveszteri tréfa), gyakrabban bináris, illetve körkörös módon, a felütésben megjelenő témát többszörös áttétellel Elhangzott 1989. október 19-én Pozsonyban a Szlovákiai Írók Szövetsége Magyar Tagozata kritikai szakosztályi ülésén.
