Irodalmi Szemle, 1990

1990/2 - BESZÉLŐ MÚLT - Móser Zoltán: Madarat mondok

Itt be is fejezhetnénk a leltárkészítu.sl, de talán nem kevésbé érdekes, ha megemlítjük, hogy e motívum a román irodalomban is ismert, és előfordulása meglehetősen régi. Egy 1644-ből való, vasárnapi evangéliumok tanításait tartalmazó nyomtatott könyvben olvashatjuk: „...képzeljétek el a gerlicét, mely párját nagyon szereti. Ha párját veszíti, többé nem párosodik haláláig. Mindig szomorú, gyászol, párja után vágyódik, zöld ágra sohasem ül, csak száraz ágra.”

IV. ÖSSZEGZÉS GYANÁNT

Madarat láttunk nagy bánatban, elhagyatottan, láttunk egy másikat is, a hollót hírvivőként — később gyászmadárként —, szóltunk a fecskéről, aki Isten madara volt. (Ide tartozik, és nagyon jelképes madár a páva is, de róla egy másik, hosz- szabb tanulmányban szólnánk.)

Nap mint nap látjuk ezeket a madarakat, de a népköltészet és a jelképek regimentjét megteremtő középkor — s visszamenőleg az ókor s a távoli Kelet — tudta vagy megsejtette róluk, hogy (számos virággal, növénnyel együtt) nem közönséges lények, hanem sorsokat, emberi világokat, múltat és jövendőt, szépet, jót vagy épp rosszat jelző, jelképező madarak.

„A népköltés a madárvilág jelenségeiben tükrözteti az embert és sorsát, mindig átlátszóan, mindig találóan” — írja Hermann Ottó. Példáink sora, ez a kis kalandozás erről s/'M' ivt 1 , uita rí'v len !•• ■; i ‘vn

,,Búcsúzz, Maris, búcsúzz Apádtól, anyádtól, Apádtól, anyádtól,

Lejány barátyidtól."