Irodalmi Szemle, 1990

1990/2 - BESZÉLŐ MÚLT - Móser Zoltán: Madarat mondok

egyforma szeretettel nézi, gyűjti a mezei vadvirágot és a virágoskertben növőt.

Bizonyságul álljon itt két moldvai példa. Az elsőt Petrás Incze János közölte 1841—42-ben, a másik ugyanonnan, ugyanabból a faluból való, csak több mint egy évszázaddal később bukkant rá a feljegyző: Kallós Zoltán.

„Kövecses víz közepibe,

Ügy feredik kiét görice.

Oda mene jegy nagy madár,

S az egyiket elvádázá.

S az egyiket elvádázá,

S e másikot megitatá.

Felreppene küs görice, Biéreppene züőd erdiiőbe,

Ott sem szállott sziép züőd ágra, Leíile jegy asszú jágra.

Aszújágát kopogtassa, Társecskáját rikótgassa.

Társam, társam, iédes társam, Rikótnálak, de nem haliad.

Rikőtnálak, de nem haliad, Keresnélek, de nem kaplak.

Keresnélek, de nem kaplak, Intenélek, de nem látlak." stb.

„Nagy madarat láték nagy bánatba Magosz fenyü fának tetejébe Úgy szóll úgy szóll úgy keszereg Fejit földbe csökkesztette Magát holté eresztette.

Oda mene kissz göricze kérdi Mit szirsz mit szirsz te nagy madár Hogy ne szirjak kissz göricze Ha egyszer társzóm el vesztettem Neszirj ne szirj te nagy madár Társzad helyett társzad leszek.

Nem kell nekem szenki társza Szenki társza szenki átka.

Erdőt mezőt esze jártam Csontyát bontyát esze gyüttem Kápolnába rakogattam Tulujával megfedettem Vérivel megfesztettem.”