Irodalmi Szemle, 1990
1990/2 - NAPLÓ - Dusza István: Az idő foglya
Az idő foglya Tóth Elemér ötvenedik születésnapjára Keresem a költőt, akit olvasó korunkban megismertem. Keresem a szerkesztőt, akit boldogult úrjikoromban verseimmel zaklattam. Keresem az írót, akinek egyetlen prózakötetében két-három olyan novella is van, amely minden csehszlovákiai magyar novella-antológiában helyet kaphatna ... Találom a robotos újságírót. Találom a gyermekeknek író költőt... Különös életpálya. Micsoda indulás volt az övé 1965-ben! Egyike a legfiatalabb költőknek — írták róla első kötetének [A halak a mélyben úsznak) fülszövegében. Egy évvel később már olvastuk második kötetét (Ketten). 1969-ben a Kérgek címűben már végleg kiirtja költészetéből a falu utáni nosztalgiát, s egy a csehszlovákiai magyar költészetben csak később polgár jogot nyerő lírai attitűddel ismerkedhe tett meg az olvasó. Ezt a kötetét ismerve tekintek ma is várakozással a költő felé. A Kérgek anyaga húsz évvel ezelőtt olyan költészetet képviselt, mint az akkori Tőzsér Árpádé, Zs. Nagy Lajosé. Így találom — 1990-ben — az elfeledett, a költészeti monografikus áttekintésekből méltánytalanul kihagyott költőt. Ha Tóth Elemér nem kerül azok közé, akiken személyes bosszút álltak kisstílű hóhérsegédek, akkor ma nem kellene figyelmeztetni: Barátaim, figyeljünk már oda! Itt él egy ötvenéves költő. Méltányoljuk már azt, amit 1969-ben a Kérgekben megteremtett! Méltányoljuk, de ne úgy, mint tette azt 1979-ben a Jelenlét antológia előszavának írója! Nem szakadt félbe alkotói pályája, csak lelassult, majd más irányt vett. Gyermekeknek írva is ugyanaz az ironizáló, a legmindennapibb dolgokból is költészetet csiholó költő maradt. Sokszor nem tudtam, él-e, hal-e. Egy-egy pohár bor mellett aztán ígértük egymásnak, hogy egy hét múlva, egy hónap múlva találkozunk. Mutatott verseket is, aztán, talán a kellően nem demonstrált lelkesedésem híján, már csak beszélgettünk. Olykor panaszkodott. És én tudtam, hogy a mellőzöttség érzése mögött a verssel, a versért való küzdés feszíti bensőjét. Mostanában már alig találkoztunk. Ha a gyermekeknek mérhetetlen szolgálatokat tevő költőinket is jutalmaznánk, Tóth Elemér már egy iciny- ke-picinyke Cinege-díjat megérdemelne. Gyermekektől kap ilyeneket, de hát a nagy irodalom legkisebb elismerése többet lendít .. . Bár nem is igen biztos. A legolvasottabb költőnk ő. Csillagró- zsa, Csillagménes, Tegnapelőtt, kisked- den című köteteivel, majd az Őszi kert gyermekvers-válogatással bejárta Szlovákia szinte valamennyi magyar iskoláját. Olvasóinak száma napról napra gyarapszik, hiszen növekvő gyerekek kezében születik újjá minden vers. Ennél már csak az lenne jobb, ha ötvenedik születésnapja tájékán folytatni tudná a Kérgek című kötetében elkezdett, de befejezetlen termést. Bizonyságára költészete nyitottságának, álljon itt a kötet utolsó verse: „Korán érkeztem I A tér sárga kövein / négykézláb mászva / mindenki a bölcsek kövét / kereste / A kihűlt világ ajtajában / ott állt a vak / kezét égnek emelve / állt a vak / kezét égnek emelve / magyarázta a jövőt / Kérdéseimre / nem figyelt / senki". Dusza István
