Irodalmi Szemle, 1990
1990/2 - NAPLÓ - Turczel Lajos: Tudós és ember
* ig raktáron tartották azt a kötetét - a Madách által 1971-ben kiadott Tények i kérdőjeleket —, amelyben az inkriminált védfiirás először lett kinyomtatva, n :smerom közelebbről Németh és Rákos személyes kapcsolatát, de azt hiszem, lingy Németh a Madách-kötel megjelenésénél korábban ismerte meg a védőírást. t annak alapján leitételezem, hogy mikor 1966 nyarán Kassán és az abarai nyári egyetemista táborozáson találkoztam és hosszasan elbeszélgettem vele, akkor szeretetteljes mosollyal a mi Péterünket egyik kedvelt kritikusának nevezte. Én ugyanúgy örültem ennek, mint most a napokban, mikor azt olvastam, hogy a Hódmezővásárhelyen újjászervezett Németh László Társaság tiszteletbeli elnökségének Csehszlovákiából Rákos Péter lett a tagja. Mindkét megtisztelő elismerés méltán megilleti őt. Hungarista munkásságából még feltétlenül meg kell említeni az általa szerkesztett és legnagyobb arányban írt cseh nyelvű magyar irodalmi kislexikont (Slovník spisovatelű — Madarsko, Praha 1971), valamint az 1982-ben kiadott impozáns Nyugat-költők antológiát (Velkä generace, básnici Nyugatu). A jövőben további fontos tanulmányok és kiadványok várhatók tőle, és remélhetőleg hamarosan megvalósul a régóta tervezett cseh nyelvű magyar irodalomtörténet, amely az egész cseh hungarológia egyik csúcsteljesítményének ígérkezik. A többirányú elfoglaltság, lekötöttség miatt Rákos munkásságában a csehszlovákiai magyar irodalom aránylag kis helyet foglal el. Nagyobb arányú bekapcsolódása nemcsak mai irodalmi fejlődésünkben jelentett volna és jelentene nagy hasznot, hanem a két háború közti korszak sajátosságainak mélyebb és differenciáltabb feltárásában is. Az utóbbi feltételezést két olyan esszéje alapján teszem, amelyek az Irodalmi Szemlében jelentek meg. Az egyikben (Lírai őrjárat, isz 1970/6) a Márai Sándor életművét befolyásoló, átszövő kassai hatásokkal foglalkozik. Máraihoz hasonlóan ő is Kassa szülötte, és írásában párhuzamosan futó szálként saját Kassa-élményét is beleszőtte. Érzelmi átfűtöttsége ellenére könnyed, csevegő hangú esszé ez, de jelentős tartalmi súlya, irodalomtörténeti értéke van, s a szerkezete is igényes: a címet Márai híres vallomáskötetétől, a Kassai őrjárattól veszi, és a saját összefonódó kettős őrjáratában a vallomáskönyvnek a tematikai főszálon exponált szerepe van. A kitűnő esszével kapcsolatban három megjegyzésem van: 1. Csodálkozom azon, hogy nem került be Az irodalom igaza című tanulmánykötetbe, hiszen most már nem váltott volna ki olyan támadást, mint az Irodalmi Szemlében való közlésekor. 2. A bensőséges, finom Márai-ismeret, amelyről ez az írás tanúskodik, a szerzőt szinte predesztinálja arra, hogy a Márai-életműnek a szlovákiai magyar irodalomhoz kötődő első szakaszát feldolgozza. 3. A szerző érdekes, színes kassai élményvilágában az idősebb évjáratú olvasók közül hozzám hasonlóan bizonyára többen is felismerték azt a név nélkül említett kanonokot, akihez a nehéz sorsú gimnazista Rákos eljárogatott. A két háború közötti itteni magyar egyetemisták Prohászka Körének haladó szellemű atyai irányítójáról, a publicistaként jelentős Pfeiffer Miklósról van szó, akinek az 1918-as forradalom idején való angazsáltsá- gát a konzervatív katolikus körök felrótták. Hogy ilyesmi hivatalos csehszlovák részről is megtörtént, arról a katolikus írószervezkedés levéltári adatait keresve szereztem tudomást. A pozsonyi Rendőrigazgatóság az Országos Hivatalhoz intézett jelentésében otromba túlzással államellenes magyar sovinisztának nevezte Pfeiffert és Az Utca című lap cikkére hivatkozva azt állította, hogy a Károlyirezsim idején „a forradalmi vallásügyi minisztérium” tanácsosa volt, az államfordulat után pedig belépett a magyar (helyesebben: magyar-német) szociáldemokrata pártba. A második állítást én teljesen valószínűtlennek tartom. A másik esszében (Népek, hidak, városok, ISZ 1979/1) többek között a két háború közti korszakunk egyik legjobb esszéistájáról, Szvatkó Pálról esik szó. Ö a Prágai Magyar Hírlap szerkesztőjeként pártpolitikai szempontból jobboldali
