Irodalmi Szemle, 1990

1990/2 - NAPLÓ - Turczel Lajos: Tudós és ember

kezesek mellett szép számban vannak a szépírásnak és a felcikázó merész ötleteknek is tág teret adó esszék, s jelen van egy olyan árnyalat is, amelyet a jó értelemben vett didaktikusság, ismeretátadó szenvedély hat át. Ezt a fokozott didaktikusságot a „tanári gond” eredményezte. Rákos néhány ún. örök magyar irodalomtörténeti problémát (például azt, hogy a Bánk bán Gertrudisa ártatlan-e vagy bűnös, Az ember tragédiádnak Luciferje forradalmár-e vagy gonoszán destruáló) cseh hallgatókkal akarta megértetni, és ehhez sok részlet és összefüggés körülírására, megvilágítására volt szükség. A didaktikusnak nevezett tanulmányok ezeknek az egyetemi előadásoknak írásos változatai.

Az egyetemi előadót említve szóni kell a pedagógus Rákosról is, aki ennek a legnemesebb hivatásnak a feladatait mélyen átérzi és lelkesültséggel áthatott szakértelemmel gyakorolja. Sok jó filológust nevelt, köztük érdemes hungaristákat is. Ha valami negatívumot akarnék feltételezni, akkor azt mondhatnám, hogy a gyengébb hallgatóit bizonyára gyakran kimerítette előadásainak összetett szellemisége és áradó információgazdagsága. Hogy Rákos nemcsak előadó pedagógus, hanem szakmai és munkahelyi körülményei szintjén az oktatás-módszertani problémák alapos ismerője is, azt többek közt az az előadása bizonyítja, amelyet a Nemzetközi Magyar Filológia Társaság kongresszusán a hungarológia idegen nyelven történő felsőfokú oktatásáról tartott.

A hungarista Rákos írásainak jelentékeny részét £< cseh nyelvű fordításokhoz készített, az olvasók számára írt elő- és utószók alkotják. Azt hihetné valaki, hogy ezek a magyar szakemberek számára érdektelenpk, de nem úgy áll a dolog. Ezekben a speciális magyarázatokkal és összehasonlításokkal telített tanulmányokban egyrészt nagyon sok új felismerés, értékelés van, másrészt jó például szolgálnak arra, hogyan kell a társtalan magyar irodalmat az idegen ajkúak közé vinni és ott vonzerejét elősegíteni.

Ha Rákos legkedveltebb magyar irodalomtörténeti témáit keressük, akkor elsőként talán Karinthy Frigyest és Németh Lászlót említhetjük. A komikaí mély- relátásban és a könnyed ötletszikráztatásokban egyaránt kiemelkedőt nyújtó nagy magyar humorista szellemisége igen közel áll az ő gondolkodói alkatához. Sokat fordított tőle és a róla írt elemzései olyan gazdag és bensőséges ismeretekről tanúskodnak, amelyek egy Karinthy-monográfia számára is alapul szolgálhatnának.

A másik kiemelt kedvekhez, Németh Lászlóhoz fűződő különleges kapcsolat nemcsak Rákos tudósi kvalitásáról, hanem kivételes emberi tisztességéről is fényes bizonyítékot nyújt. Öt született, igazi urbánusnak lehet tekinteni, de messze áll azoktól az urbánusoktól, akik annak idején az ún. népi-urbánus vitát — egyes népi írókhoz, főleg Erdélyi Józsefhez hasonlóan — oktalan módon kiélezték. A szélsőséges urbánusság legtipikusabb példája Zsolt Béla volt, aki folyamatos szerte- lenkedései közepette egyszer olyasmit állított, hogy egy hortobágyi csikós szókincse nem terjedhet túl az ötszáz szón. A felháborodott Illyés Gyula akkor írta sokat támadott tanulmányát, a Pusztulást., amely miatt és egyéb eltúlzott-elképesztő indokokkal Zsolt Béla 1945 után ki akarta őt seprűzni a magyar irodalomból. Rákos urbánus alkata Bálint Györggyel rokonítható, aki az elvi azonosság és barátság elelnére többször megbírálta urbánus társai túlzásait, a priori elfogultságait, s kiemelte, védte a népiek művészileg értékes és társadalmilag hasznos műveit. Rákos a népi írók egyik ideológusának, Németh Lászlónak azt a művét védte, amelyre Babits Mihály „paizzsal és dárdával” rontott, és amely miatt Hat- vany Lajos „szellemi különítményes” nek nevezte a szerzőt. A Kisebbségben című kötetről és a mély magyarság—híg magyarság hírhedtté vált koncepciójáról van szó, melyet a népi mozgalom olyan nagyjai sem védtek, mint Illyés Gyula és Bibó István. Rákost ezért a bátor védelemért már nem akarták kiseprűzni a magyar irodalmi életből, de itt nálunk élesen megtámadták, Magyarországon pedig egy