Irodalmi Szemle, 1990
1990/2 - Mészáros László: Az egyensúly pillanatai (aforizmák)
Csak egy birka lehet olyan ostoba, hogy elhiszi, már nincsenek farkasok. Azt már elértük, hogy mindenkinek van munkája, most már azt kellene bebiztosítani, hogy dolgozzon is mindenki. A növekedés dialektikája: az ágak és a gyökerek egyszerre nőnek. A zseni olyan nyers gyémánt, amely önmagát köszörüli ki a világgal való összetűzésekben. Ahogyan vannek korszakok, amelyeken csak a mérhetetlen optimizmus segíti át az embert, ugyanúgy vannak olyanok is, amelyeket csak jókora adag pesszimizmussal lehet elviselni. A „reálpolitika” sok esetben nem más, mint a gyakorlat opportunizmusa. A halál bizonyosságából nem az élet bizonyossága következik. Az élet is tény, nemcsak a halál. Bizony nemcsak „irodalmi kávéházak” vannak, hanem „irodalmi kocsmák” is. Egyes országokban a kirakatba teszik azt, ami van, más országokban viszont a pult alá. Vajon milyen jövő következhet „a dicsőséges múlt” és „boldog jelen” után? A félremagyarázók természetesen mindig a magyarázók közül kerülnek ki. A kérdés csak az, hogy a hivatásossá válás felemelkedést jelent, vagy pedig lesüllyedést. Lehetséges, hogy a Marson valóban nincs élet, de azért Bradbury marslakói léteznek. Azért az, hogy mit fonnak a párkák, attól is függ, milyen nyersanyagot szolgáltatunk nekik. Boldogok, kiknek a létük előbbre van a tudatuknál, mert ők már a lehető legjobb világban élnek. A hatalom dialektikája: a hatalommal való minden visszaélés természetesen gyengíti a hatalom erejét. A kutatásirányítást egyesek összetévesztik a kutatók irányításával. Minden irodalomnak olyan kritikája van, amilyet elbír. Azt már tudjuk, hogy a háborúk emberileg szükségtelenek, csak még azt nem tudjuk, hogy hogyan kerülhetők el.
