Irodalmi Szemle, 1990

1990/2 - Hajtman Béla: Kisvárosi elégia (elbeszélés)

akárha kezét nyújtva vár egy betűnénit, betűbácsit, hogy megfoghassa. Példánkban az „a” nénibe karol, „a” néni viszont az előtte álló másik b bácsiba. Szemlélitek? Az első b szereti a-t, „a” szereti másik b-t, de nem biztos, hogy szereti a nyakába csimpaszkodó első b-t. Olvassuk csak? ba

— emlékeztetőül: nem biztos, hogy „a” örül az előtte lévő b-nek, de míg nem kapaszkodik egy következőbe, kénytelen vele lenni; bab — az ismert példa, ekkor igazán jó a-nak. Gyerekek, a kapcsolat folytonos és állandó. Az „a” néni esetében csalhatunk, hazudhatunk, hitegethetünk, a másik oldalról szerethetünk, őszinték, igazak lehetünk, hangsúlyozom: lehetünk, mert mi választunk. A hármas végtelen. Egymásra utalt kapcsolatuk izgalmakba, nem várt fordulatokba sodorhatja őket, és így önmaguknak játszhatják ki egymást. Sosem tudhatjuk meg, az első bé meddig első, azt sem, „a” melyik b-hez vonzódik leginkább, még ha a kapcsolat- teremtés számunkra ismert is. Ezért, gyerekek, minden állítólagos. Az elején azt magyaráztam nektek, hogy a betűk nem szeretnek egyedül állni, szavakká, mondatokká fonódnak. Azt kell hogy mondjam, önmagukban fontosabbak, mint egy hosszú betűsor rengetegében. Viszont ahhoz, hogy létezzenek, kapcsolatokra van szükségük. A kapcsolat tartja fönn és bomlasztja szét a világot. Ha felnőttük, megértitek.” „Tanító, mi van akkor, ha kiesik a bab hármasból ,,a” néni, és az állítólagos első b bácsi elé kerül? Két írott b bácsi szeretheti egymást?” „Igen, Gyurka ... de ... ezzel fölbomlik az .. . egyensúly. Az „a” néni szereti első b bácsit, ő ragaszkodik második b bácsihoz. Ez. .. nem értelmes magyar szó: abb. A második b-hez kívánkozik egy „a” vagy ,,é” néni...” Érzem, sántít a magyarázatom. Menekülni kell. Még észreveszik zavartságomat. „Ágika, mutatom, te mondod.” „Ba-ba, bics-ka, ba-rát..

A késő délutánig tartó esőzés elálltával az égbolt bíbor fénykorongja bágyadtan bukik a városka bérházai mögé. A Condom Szálloda szobáinak valamelyikében talán épp most fésülködik délutáni pihenése után egy városlátogató, különös homoerotikus álmaiban talán épp most ejakulál egy fiatalember. A városka egyetlen nyereséges üzemében talán épp most palackozzák a nap utolsó sörét. Csinosan öltözött anyukák talán épp most főzik a férj rendelte vacsorát. Egy koravén tüdőrákos tán épp most talál forrásra a szemétládák hulladékai között. Egy rokkantsági nyugalmazott talán épp most szívja utolsó cigarettáját a kézmosóporos víz lehörpintése előtt.

A füstös Kuka vendéglő sarkában három aggastyán poharazgat. Az égő- sercegő száraz dohánytól átforrósodott, pipanyállal vegyített kesernyés- feketés nedvének füstje kéjes-kékesen hagyja el legidősebbikük krákogás- tól, dohánypárlat-lerakódástól barnás-vöröses szájüregét az asztal fölötti bécsigázlámpa-utánzatú fénybura köré fonódva. Eltorzult, mély barázdás arcán üde tengerkék szempár követi a füstfoszlány magasba ívelő útját. „Uraim, más időket élünk. Leáldozott a köpőcsészék kora. Mióta fölszabadultunk, azóta valami hiányzik az életemből. A biztonság, a talaj. Akkor tudtam, miért szenvedek. Apám volt a város könyvkereskedője. Mindig mondogatta, a könyvet, fiam, bármelyik oldalon kinyithatod, a szádra vigyázz. A boltjában érte a halál. Az utcai harcok egyik ágyúdörgésétől