Irodalmi Szemle, 1990

1990/2 - Aich Péter: Ugrál az idő; Ildi (kisprózák)

mintha azt mondaná, sosem fogom elfelejteni, ketten pedig eíőrehajoltak, hogy ajkáról is olvassák a régmúlt biztos jeleit, mert ki tudja, hol rejlenek az útvesztő iránytáblái, a fehér tünemény sietve elsuhant, mintha attól tartana, valaki elkapja tekintetét, néhányan fölkeltek, fölöltötték lassan kabátjukat,összegyűrt sálukat útrakészen gallérjuk mögé dugdosták, a fiatal nő a tömegbe vegyült, a mutató ismét nekirugaszkodott s megtorpant, a művelet mintha visszatartaná, vagy talán a gondolatok voltak túl gyorsak, az emberek álltak, üresen, akár a kiégett lámpák, nem kérdezték, mért várjanak az időre, emlékeztek, mert ilyenkor az emlékezet már csalhatatlan, mint ahogy az is tény, hogy itt járt egy fehér angyal, hogy a mutató tovább ugrott, simán, könnyedén, nemsokára visszatér önmagához, ilyen egyszerű mindez, utólag minden könnyebb, az emberek arra is emlékeznek, hogy a halál könnyebb, mint álmok nélkül maradni

Szeretlek nézni. Tetszel. Hát csak nézlek. Minden pórusommal. Például a szárnyad. Ugyan miért hagytad rám? Szó nélkül repülök és a magasból látlak. Olyan apró vagy onnan és társtalan. És azt gondolm, hogy én vagyok az őrzőangyalod, pedig nem én repülök. Vagy például az ajkad íve. Ha feszülten figyelsz, zárt ajkad a közepén nem ér össze. Akár egy apró titkos ajtó. Mintha már-már szólni akarnál. Nem értek a titkos zárhoz, nem hallom, mit mondasz. Miért varázsoltak el engem: Pedig látom: a vezérlőasztalnál villognak a fények, a kijelzők kibillentek nyugodt helyzetükből. Egy rejtélyes virág száll a magasba. Akár egy mosoly. A tied?

Mondd, miről szoktál álmodni? Azon délután, amikor csak hozzám tartoztál, sok mindenről beszéltem. Pedig csak meg akartam kérdezni, hogy miről szoktál álmodni. Varázslatokról? Azokról a virágokról, amelyek mellett észrevétlen elsuhanunk, s csak később emlékezünk rájuk? Én mindig a repülésről. És kissé önkényesen, virágról virágra, a felhők fölött, fejjel a Napba. Ha megégetem magam s káprázik a szemem, téged látlak. Utánad rohannék, de a felhőkön nem lehet járni. Nekem nincsen szárnyam. De hát te miről álmodsz? Miről álmodik a fecske?

Egyszer melletted ültem egy nagy-nagy teremben. Csak ültünk csöndesen, kettesben, mi és a falak. Akkor történt, hogy fölemelkedtél. Én is repülni akartam veled, s beléd fogóztam. Amikor fölébredtem, nagyon szomorú voltál. De az is csak álom volt, mert nem ébredtem föl és te nem voltál szomorú.

Így hát csak nézlek és hallgatom mosolyod muzsikáját. Biztat: csak

Ildi