Irodalmi Szemle, 1990
1990/2 - Ardamica Ferenc: Gödény (elbeszélés)
Keresi a hattyúkat, de nem találja. A tavirózsákat sem leli. Amikor Dódéval randevúzott errefelé, még itt voltak. Nyári este volt, éjszaka lett belőle, s úgy éjfél körül eleredt az eső. És ekkor Dóda már hajlandó volt... Beálltak egy óriás vadgesztenyefa alá, Dóda magánkívül lett a meleg esőtől vagy mitől, és szerették egymást. Dóda étszellemülten fogadta őt magába, s mindketten boldogok voltak. Egy férfi arra ment kerékpáron, lámpája rájuk világított, Dóda szeme kék volt, haja csapzott, a férfi hátrafordult, majd továbbkarikázott, az eső meg esett, Dóda szorosan odatapadt a fa törzséhez, ő meg Dódához. A végén úgy érezte, minden csepp nedvét magába szívja a hatalmas vadgesztenyefa. Dóda már nincs a városban, eggyel odábbállt. És ő is odábbáll — nem is eggyel! — hamarosan. Erre esküszik! Keresztülrohan a rózsalugason, szúrós, száraz ág csap arcába, megállásra kényszeríti. Megszabadul az ágtól, már nem rohan, lassan halad a hóban tovább, egyetlen lélekkel sem találkozik, megpillantja a jól ismert padot, annak emlékétől sem fog megszabadulni soha! Gondolatban ráül a havas padra, s újból írja a búcsúlevelet Leának ... „Lea, Kedves Leácskám, Kis Vánkosom, vége! Nincs tovább, nem érdemes erőltetni! Annyit ismételgettük azt a szót, hogy Szerelem, annyiszor vettük óvatlanul a szánkra, hogy fogunk között porrá őrlődött. Nem lehet büntetlenül ilyesmit csinálni, úgy látszik, nem lehet. Bocsáss meg ... mint ahogyan én is megbocsájtok Néked .. .!” Vissza a városba! Ügy siet a posta felé, mintha táviratot akarna feladni. Pedig dehogy! Nincs kinek. Sehol sem várja senki. Szerelmei sorra elmenekültek tőle, vagy ő űzte el őket. Most, ha szeretni akar, papírt és ceruzát vesz elő, kitalál magának egy személyt, és élővé gyúrja történetei egyikében. Nem úgy, mint egykor ... Szorosan á posta mellett, az új takarékpénztár helyén állt a rozoga ház, városhoz nem illő, apró ablakaival, s valahol benn, hátul az udvarban lakott Éva. Csókjai télire eltett paradicsomlé ízét idézték. Nem bírt velük betelni, újra és újra éreznie kellett a furcsa, izgató, fűszeres ízt. Éva türelme elfogyott a boltíves kapu alatt, — kezdd már el! — mondta. S ő nem tudta elkezdeni, lebénult, sértődötten elrohant. Távolodik a postától, egy kurta napig volt a kézbesítője, úgy látszik, ez az épület és környéke nem egyébb számára, mint kudarcok forrása. Sejtelmes fények ... Mágnesként vonzza az állomás. A Vasúti utcán — időközben öreg este lett — már több a járókelő, nagyobb a forgalom is, az autók kereke alól messzire spriccel a lucskos hó .. . A virágkertészet — ahol évekig dolgozott havi hétszázért: trágyát furikázott, palántát pikírozott, öntözött — néhány éve megszűnt. A kazánházat, kéményével, gólyafészkével lebontották. Helyette aszfaltos buszmegállókat létesítettek. Nem, szülővárosában soha nem akadt egy rendes állása!
