Irodalmi Szemle, 1990
1990/2 - Veres János: Versek a fiókból (Hetedik emelet — vers)
„Összetéveszt bennünket holmi hirdetőirodával” — vágták egyszer a szemébe az illetékesek, amikor próbálkozott. A kertészetből csak egy sarokkal ment tovább ... Az élelmiszerelosztóban zsákolni kellett, ki törődött vele, hogy elme- szesedett, kopásos hátgerinccsigolyái nem bírják!? Végül a göngyölegraktárban kötött ki, a büntetésből odahelyezett mankósok között. A göngyölegraktár volt a legközelebb a kapuhoz .. . Mögötte már ott villogtak az állomás fényei. Igen, el akar menni ebből a városból! Az az ő tragédiája, hogy eddig is, negyvennyolc éven át itt maradt. Ki kell használnia azt a kis időt, amely még hátravan. Elszakítva a köldökzsinórt, mely a városhoz köti, vonatra kell szállnia. Máshol még viheti valamire, még nem késő, még nem olyan késő, hogy ne lehetne belőle valaki. Hírneves ember például. Akit majd hazahívnak, virágcsokrokkal, rezesbandával fogadnak épp ezen az állomáson. S akit megismernek, megsüvegelnek az utcán . .. „íme, városunk szülötte!” Ott találja magát a jegypénztár ablaka előtt kígyózó sorban. — Hová kéri, hová kéri, hová kéri? Tényleg, hová? Mindegy, hová, csak el innen. Elvágyódik! Hát olyan nehéz ezt megérteni?! Olyan nehéz! Úgy látszik! — Ne vicceljen, nem érek rá! Ablak csapódik, még jó, hogy visszahúzta a jegy után nyúló kezét, az ablak-gillotin könnyen levághatta volna. Kábultan távozik az ablaktól. .. Lába hirtelen földbe gyökerezik. De hiszen pénz sem volt nála! Nem tudta volna kifizetni a jegyet! Más a történtek után elfutna az állomásról, ő nem. Körbejárja az épületet, ki-kimegy a peronra, nyakát nyújtogatja. Ingerük a fények, csábítja a távol. Ádámcsutkája izgatottan ugrál. Pedig ideje volna megnyugodni. Belenyugodni abba, hogy itt marad, itt éü le az életét, és itt fogja befejezni. Maszatos lámpákba bámul, melyekben megelevenedik a címer, s ő egyetlen, csak egyetlen csepp vérért rimánkodik a madárnak. De a gödény rá se néz, nem ígér semmit. Folytatja hát makacs keringését az épületben és körülötte. Sétája közben időnként fájdalmasan felnyög, szeméből kibuggyan egy könnycsepp. Tudomásul veszi, hogy holnap is ki kell jönnie, meg holnapután is, valamint azután ... Holmi belső, a józan ésszel ellenkező kényszer meg-meglöki, és további kóválygásra biztatja. Üjból elhalad a mellékhelyiségek előtt, és rálép a peron kockaköveire. Furcsa viselkedése mindenkinek feltűnik. Szegény szerencsétlen! Nem is sejti, hogy a peronon ácsorgó, várakozó utasok buzeránsnak nézik.
