Irodalmi Szemle, 1990
1990/1 - HOLNAP - A. Szabó László: Kísérletek (miniesszé)
A. Szabó László Előszó Az Irodalom nagyon fontos dolog. Ext már Tanító barátom Is megmondta. Ezért is nem mer könnyelműen kritikai Írások „termeléséhez” kezdeni. Én pedig hasonló okok miatt nem merek verset írni. Megírtam már egy-két gondolatomat ezzel a kérdéssel kapcsolatban, de nagyon jól tudom, hogy korántsem írtam ki magamat, még ebben a témában sem. Ojabb és újabb írások (prózák!) tornyosulnak bennem, arra várva, hogy előbb-utóbb felszínre kerüljenek tudatom mélyéről. Azon gondolkodom, hogy ismét elkezdhetném a naplóírást. Nagyon sok érdekes eseményről számolhatnék be jövendőbeli önmagamnak, valamint a külvilág azon részének, amely dolgaim felől érdeklődni fog. Mert történnek itt különös dolgok, szinte percenként. De ez egyáltalán nem baj, sőt azt is mondhatnám, hogy meg vagyok elégedve [már ami a mozgalmasságot illeti). Szóval: ezt is mondhatnám. Mégsem mondom, hiszen ez azért nyomasztóan hat-az emberre, és nagyon fárasztó tud lenni. Regényt is írhatnék, de arra azért még fiatal vagyok. Igaz, az irodalom — hálistennek — nem szab korlátokat egy-egy mű megírásához. Bárki bármikor bármit leírhat. Hogy aztán abból mi jelenhet meg, az már az irodalmon kívüli kérdésekhez tartozik. Nem mondok semmi újat azzal, hogy az irodalmat költők és írók írják ugyan, de nem ők szabják meg az irodalmi élet alakulását. Ezt a kiváltságot a mindenható szerkesztők és kiadók sajátították ki maguknak. Hát csak csinálják, mondhatnám nyugodt szívvel, mert ez aztán cseppet sem könnyű feladat, de hogy nem teszem, annak több oka is van. A legfontosabb talán az, hogy nem úgy csinálják, ahogyan kellene. És ez épp elég ahhoz, hogy az emberekben ellenszenvet váltson ki a szerkesztő urak ténykedése. Mi az irodalom? Joggal tehetnénk fel a kérdést (magunknak és nekik is), hiszen az olvasó a hetedik bekezdésben már mindenképpen szeretne tisztában lenni ezzel, az olvasó ugyanis tudni akarja (talán joggal), miről is olvas. Nos, Kedves Olvasóm, ne várj arra, hogy ezt megmagyarázzam Neked! Már első mondatomban leszögeztem, hogy valami nagyon fontos dolog. Hát ennél többet most sem mondok. (Nem tudok?!) És kijelentem (minden ünnepélyesség nélkül), hogy többször már ezt'sem írom le. Magadtól is rájösz majd, hogy így van rendjén. Tudod (és most ne haragudj, hogy tegezlek, nekem ez jobban megfelel), ha valaki hisz az irodalom erejében, az mindent megtesz, hogy másokat is megfertőzzön ezzel a gondolattal, de tudja azt is, semmi értelme az erőszaknak. Nem tudom (nem tudhatom még), mi lesz írásom további sorsa. Sőt Kísérletek
