Irodalmi Szemle, 1990
1990/1 - HOLNAP - A. Szabó László: Kísérletek (miniesszé)
még azt sem tudom, valójában miért vetem papírra ezeket a sorokat ily fennkölt stílusban. Lehet, hogy regény lesz belőle, lehet, hogy szemétkosárba kerül. Vagy regény lesz, és szemétkosárba kerül. Az ellenkezője nem fordulhat elő. Írok, s nem tudom, miért. Nem tudom, hogy vannak ezzel az igazi írók, de biztos vagyok benne, ők azért akarnak valamit mondani [ha nem is mindig sikerül nekik). Én meg csak magamat szórakoztatom, mert nincs más dolgom. Olyan ez, mintha naplót Írnék — másoknak. Közben pedig filozófiát teremtek — magamnak. És ez sem elhanyagolható szempont. Tehát: talán érdemes írnom. (Megjegyzés: Észrevettem, hogy viszonylag sokszor szerepel mondanivalómban a „nem tudom”. Bizony, sok mindent nem tudok még, és nagyon sok mindent nem csináltam még e világon. Meg kell próbálkoznom egy másfajta életmóddal, ami nehéz lesz ugyan, de talán sikeres. Kísérletet kell tennem a Nagy Ismeretlenben. Az írásban is. Van egy műfaj, amelynek a jelentése: kísérlet. Ez pedig az esszé. Most már tudom, ez az Írásom ESSZÉ lesz.) Az esszé Tanító barátomnak {és egy-két közös ismerősünknek) ajánlom soraim^, esszének kinevezett írásomat, amelyben — mint már említettem — kísérletet teszek néhány dologban, néhány dologra. KÍSÉRLETEK és KÍSÉRTETEK /kíséret nélkül/ Ez lehetne a címe írásomnak. De lehetne valami más is, mert az irodalomban fontos ugyan a cím, sőt sorsdöntő lehet, de hát mégiscsak a tartalom a lényegesebb. A tartalomra nagyon kell ügyelni. Egyetlen rossz, fölösleges szót sem szabad leírni, mert az elronthatja az egész művet. Olyan lenne ez, mint egy csodálatos szobor, amely éveken keresztül tartó formálás eredménye, igazi mestermunka, de a művész figyelmetlensége következtében benne maradt a véső. A tárlatlátogató persze nem a formákat, a sima felületet, a megszólalni, megmozdulni akaró lényeget pillantja meg elsőként, hanem a szenvtelen szerszámot. így van az irodalomban is. Az olvasó észre sem veszi, hogy a szavak hogyan kapcsolódnak egymáshoz, milyen sorrendben töltik meg az oldalakat, amíg minden rendben van, amíg az adott szövegnek tartalma is van. De amint egy rossz szó kerül be az alkotás gépezetének fogaskerekei közé, homokszemként megakadályozza a folyamatos szóáradást. Az olvasóban rögvest felmerül a kérdés: miért? Az író visszakérdezhetne: mit miért? Ám ehhez nincs joga (?), és végső soron lehetősége sem. Szóval ügyelni kell a szavakra, mert rakoncátlan jószágok, ha nem gondoljuk is. Kísérletezni kell velük, hogy minden helyzetben a legmeg- felelőbbhöz nyúlhassunk, ha épp szükségünk van rá. Nos, kísérletezésre fel, kedves barátaim! Ha a szavak nem találnak meg (el!) bennünket, magunknak kell utánuk loholnunk. Elkészülni, vigyázz, RAJT!
