Irodalmi Szemle, 1990

1990/10 - Z. Németh István: Feküdj végig a csillagokon (elbeszélés)

Z. Németh Isis an

Egy nyugati kocsi hajt el mellettem hanyag eleganciával. A férfi mellett olyan .saj ül, mint Roxána.- Vera! Válaszolj, ha hallasz!

A haja... mint a Roxánáé, és a fejtartása is. Legalább engedtem volna, hogy Vera elcsevegje az autómárkát.

Aztán a tükör jut eszembe, ott a színház mellékhelyiségében. Lehet, hogy átmásztam rajta? Hülyeség! Ezt még Vera hívogatásának hatására sem tudtam volna megtenni. Vagy mégis?

Már fenn vannak a csillagok, sehol egy felhő.

„... feküdj végig a csillagokon,

te, ki a napfénnyel vagy rokon...“

Már a verssorok is fordítva jutnak eszembe... És igenis szeretem Roxánát, és el fogom venni feleségül.

Rendőrautó fékez mellettem, egy egyenruhás ugrik ki belőle, s megfogja a vállamat. Nem olyan gyengéd, mint a forradalom...- Jöjjön csak, fiatalember!

Mire feleszmélhetnék, már a hátsó ülésen ülök.- A kurva életbe! - szalad ki a számon.

Az autó elindul. Minden kilométerkő Vera meztelen testének tűnik. S tudom, hogy minden mellettünk elsuhanó kocsiban Roxána ül.