Irodalmi Szemle, 1990
1990/10 - Z. Németh István: Feküdj végig a csillagokon (elbeszélés)
Feküdj végig a csillagokon A főiskolás évekre mindig szívesen emlékszem vissza, már akkor is irigyeltem azokat, akik öt évet jártak. Ekkor voltam olyan stádiumban, amikor kevés dolog tudott újat nyújtani, s amolyan finom légüres térben botorkáltam végig az éveket. Roxána nagyon jó hatással volt rám, mégse vettem feleségül, talán titokban, tudat alatt még mindig egy másik lányt szerettem reménytelenül, s vártam, hátha csoda történik. És most látom, hogy mégse voltam őszinte azokkal az emberekkel, akikkel azt hittem, hogy őszinte vagyok, s azok az emberek sem voltak hozzám őszinték. Az idő rohant, kéjes vigyorral tudta a feneke mögött a felismeretlenül és kihasználatlanul hagyott lehetőségeimet, később fárasztott az állandó készenlét, az állandó és örökös önvizsgálat. Pénz kellett, aztán pénz, aztán már csak pénz és pénz és pénz, meg hogy valaki szeressen, de ne idomítson, mert akkor könnyen elromolnak a dolgok...- Vera! Hol vagy? Ne haragudj, nincs kedvem szórakozni! Ez tényleg felszívódott. Dühömben földhöz csapom a nedves ruhatömeget, és elindulok arra, amerre valószínű, hogy eltűnt. Vagy elbújt.- Vera, érts meg! A fene vinne el, hisz éppen most bizonyítottad be, hogy nem is vagy annyira buta, és sok olyan tulajdonságod akad, amit Roxánában hiába keresnék!- Ne tedd tönkre ezt a szép éjszakát! A lábamat már úgyis tönkretették a kövek. Mintha ott, az erdőben valami reccsent volna! Káromkodva lépkedek egy ösvényen, összekarmolva és összekarcolva, és a pokolba kívánom az egész játékot. Csak kapjalak el, te dög, majd én megmutatom, kivel szórakozz! Szórakozni is ritkán jártunk Roxánával, többnyire otthon ültünk, vagy utaztunk, ha volt rá pénz. Imádott utazni. Olyankor angyallá vált, szinte repült, kíváncsi szeme előtt meghajolt a táj, a kastély, a város. Imádtam. Ja, és féltékeny is voltam, de sose vallottam be magamnak sem, nem még hogy neki. Ha kérdezte, vagy állította, úgy tagadtam le, mintha egy bankrablást próbált volna a nyakamba varrni. Visszaforduljak?- Vera! Hallasz? Lehet, hogy ő is eltévedt. Jól benne vagyok a pácban. Most jut eszembe, az utóbbi napokban valaki gyakran telefonált, s amikor felvettem, nem szólt bele senki. Talán éppen Dezső akarja visszahódítani szíve régi királynőjét??? És vajon milyen kocsija lehet...? Marhaság, Roxána szeret annyira, hogy most bosszúból ne omoljon a pasas karjai közé! Igenis jó volt ez a kis kiruccanás, még ha megfáztam is! Itt vége az erdőnek, megkerülöm, aztán magamra veszek, amit még lehet, és...- Vera!!! Most látom csak, hogy egy országút mentén állok, és torokszakadtából kiabálok. Egy autó fékei le mellettem. A sofőr nem akar hinni a szemének.- Mondja, kérem, nem látott itt valamerre egy meztelen nőt? Most tudatosítom, hogy én is tök meztelen vagyok, legalább a gatyám felvehettem volna... A pasi elhajt, nyilván azt hiszi, őrült vagyok. Vagy szatír! A nemjóját!
