Irodalmi Szemle, 1990

1990/10 - Szépfalusi István: Család és anyanyelv (szociográfia)

Szépfalusi István nek, de valamennyi fiúgyermekük tökéletesen megtanult magyarul. Pontosab­ban fogalmazva: valamennyi megtanulta édesapjuk tájszólását. Élvezet volt hallgatni őket. Ebből soha, semmi bántódásuk nem lett a községben.- Tudja, mi ezermesterek vagyunk. Bárkinek valamilyen szerelésre van szük­sége a faluban, mindjárt minket hívnak. Bádogozunk, kutat ásunk, házat épí­tünk. Amire szükség van, azt elvállaljuk és csináljuk. Ezért szeretnek, becsül­nek munkánkért a faluban és a környéken. Aztán előnyünkre vált. hogy egy­szerre öten megyünk a munkába, ha a szükség megkívánja. Nem szégyenlenek magyarul beszélni a tiroli hegyek között. Nem úgy. mint az az alsóőri magyar, illetve osztrák - Alsóőrön a magyar magyarországit jelent! aki a felmérés időszakában a kultúrantropológiai vizsgálatokat végző Michal So- zán észak-amerikai antropológusnak elmondta: „mi mán se magyarul, se nime- tül nem juó beszilünk“. Az anyanyelv használata hitvallástétel lehet.- Sohasem vallottam magam Magyarországon magyarnak, az állampolgárság az nem számít, az kényszer manapság. Tartozéka az életnek. Ausztriában vi­szont magyar vagyok. Mint a legtöbben a magunkfajta emberek közül. Persze, nehéz volt megbocsátani a magyaroknak. Nem igaz. hogy valamennyien ki akar­tak toloncolni minket. Nem ők akarták ezt. Mások mondták nekik, hogy csinál­ják. Meg kellett tenniük. Noha ez senkit sem mentesít. Eszembe juttatja számos volt magyarországi sváb vagy népi német családnál szerzett tapasztalatomat. Szavait mások erősítették meg. Más falubeliek.- Szeretem az én szép magyar hazámat. Magyarnak vallom minket. Magyarrá lettem, az évek elmúlt, odaát. Nem kényszer erre senki. Igazán niemand. Lehet­tem volna volksbundista. De nem. Én már amikor azok jöttek, magyarnak érez­tem. Persze 46. ez nem számított. A párttitkár, a kommuniszt. az számított. Én becsületes ember, nem: asszony, ezt mindenki tudja. Vacsorára hívott. Tartózkodnom kellett a szokatlanul zsíros, magyaros étel­től.- Még Önnel sem vagyok hajlandó magyarul beszélni. Itt Ausztriában. Hát mit gondol! Magyarosítani akar minket? Én és a magyarosítás, gondoltam. Németül folyt a beszélgetés. Mindvégig. Viszont tudom, ez még nem zárja ki azt. hogy távozásom után azonnal magyarra váltják a szót. A lelkész hatóság. Egyfajta fél-veszélyes hatóság. Az óvatosság sosem ártott.- Magyarországon 1948 óta. amióta hivatalosan elválasztották az államot az egyháztól, a kettő egy. Abban az országban minden rendelet fordítottja igaz. Vagyis, ha azt mondták, szétválasztották, akkor ez azt jelenti, hogy összekötöt­ték. vagy bekebelezték. Ahogy akarja.- Ausztriában a hivatalos nyelv a német, ezért beszéljünk németül. Ehhez ra­gaszkodom. Gondolatmenetét követtem, egy ideig. Aztán felhagytam vele. Inkább felve­tettem a következő kérdést, hogy a kérdőív kitöltésével haladjak. Értékelésre akkor úgy sem volt idő. Az a jövő. bizonyára mások feladata.- Magyarul én a katonaságnál tanultam. 45-56 között aztán muszáj volt ott­hon magyarul beszélni, pedig a fater nem tudott jól. Szüleim féltettek a magva­

Next

/
Thumbnails
Contents