Irodalmi Szemle, 1990

1990/10 - Szépfalusi István: Család és anyanyelv (szociográfia)

Család és anyanyelv künk. A férjem ebbe belebolondul. Elkezdett inni. És a gyereknek igaza van. Segítsen nekünk, tisztelendő úr. Hangzott a kérés, amikor megoldásra nem volt kilátás. Hacsak nem felnőtt korban, megbocsátva szüleinek, teszi jóvá a felnőtt gyermek szülei mulsztását. És beiratkozik az egyetemre, vagy nyelvtanfolyamra, vagy megpályáz egy állami ösztöndíjat magyarországi tanulmányi félévre. Vagy elmegy a Vajdaság, Erdély falvaiba és városaiba. Ilyen irányban kerestem a kibontakozást. Tudtam: felnőtt lányuk át fogja vészelni a csalódást, a szülőkben viszont megmarad a keserűség. Önmagukkal szemben.- Nézze, kedves uram: a magyarral nem akartam gyermekeimet gyötörni, (így mondta: gyötörni.) A nagyobbik ehelyett - így mondta: ehelyett - jól tud angolul és franciául. Osztrák érettségijét kitüntetéssel tette le. Látszott: büszke erre, de azért szükségesnek tartotta igazolni mulasztását, magyarázni tettét. Nem hatódtam meg érvelésétől, elvégre gyermekeim is tudnak franciául, ango­lul és németül, s mindennek „ellenére“, kellett volna nyilván mondanom, ma­gyarul is beszélnek.- Ma már feleségemmel együtt nagyon sajnáljuk, hogy gyermekeinket nem tanítottuk meg magyarra. Annak idején azonban semmi remény nem volt arra, hogy Románia valamelyest is felhúzza a vasfüggönyt és hazamehetünk látogató­ba Erdélybe. Ma már késő.- Nem tanítottuk gyermekeinket magyarra. Most már késő, hiszen 6, 7 és 9 évesek. Sajnáljuk, de ez beilleszkedés kérdése. Ezt várják tőlünk a szomszédok. Kicsodák? Szóval a szomszédok határozzák meg, hogyan nevelik gyermekei­ket? Elsősorban azoknak kívánnak tetszeni, hogy talán zavartalanabbak legye­nek a szülők hétköznapjai?- Gyermekeink nem beszélnek magyarul, de barátaikkal állandóan Magyar- országra mennek szabadságra. Fiam otthon érzi magát Magyarországon, noha nem tud magyarul. Ő szervezi a helyi fiatalok rendszeres motoros átruccanásait. A végén még magyar lány lesz a felesége, és az majd megoldja a nyelvkérdést. Amit mi szülők elmulasztottunk, helyrehozza a feleségénél és unokáinknál egy­szerre. Látszott rajta, noha nem mondta, örült ennek a fejlődésnek - használta e kife­jezést beszélgetésünk folyamán -, sőt büszke is fiára, mert ezzel tekintélyt szer­zett magának a motorosok között, vezér lett, tudja, fia boldogsága az első, de azért ez összefügghet a nyelvi egyetértéssel és egyezéssel.- Szerettem volna magyarra tanítani gyermekeimet, de osztrák férjem nem engedte. Azt mondta, mit szólnak hozzá itt a faluban. Azt sem vették jónéven, hogy távolból idegen asszonyt hozott közéjük. Ezzel kezdődött a beszélgetés. Még mielőtt elővettem volna a kérdőívet. ízes „Áldás! Békesség!“-gel köszöntött, amikor beléptem otthonába. Szégyellte, hogy már németes akcentussal beszél magyarul.- De ebben az alpesi faluban csak az osztrák tanítóval tudok magyarul beszél­ni. Vele szoktunk is. Gyermekei nevelésénél feladta régi tervét. A faluközösség zárt, évszázados

Next

/
Thumbnails
Contents