Irodalmi Szemle, 1990

1990/10 - Szépfalusi István: Család és anyanyelv (szociográfia)

Szépfalusi István

Természetesen változó erősségű magyaros hanglejtéssel. A szülők anyanyelve gyermekeik számára a szülői tolvajnyelvvé vált. Régi idők emlékeit elevenítették fel. Szüleim tolvajnyelvként a franciát használták, nálunk fiaim között a gyermekek tolvajnyelvévé vált a francia, anyjukkal összeesküdve apjuk ellenében.- A mi fiunk tisztán beszél magyarul, pedig az anyja bécsi. Igaz, ő is megtanult magyarul.- A mi gyermekünket az osztrák iskola nevelte magyarrá. Egyszer megszólták a fiút az intézetben, mert hallották, hogy anyjával magyarul beszélt. Pedig az anyja született osztrák. Húsz évig élt Magyarországon. Fiunk, aki mindeddig ingadozott: magyar-e vagy osztrák, attól kezdve olyan magyar lett, hogy nekünk magyaroknak kell csitítanunk, hogy lassan a testtel, a megszóló primitív osztálytárs, aki „ugatni is csak németül tud“, az is ember.

Feltörő nacionalizmusok, csírájában kialakult nemzetiségi ellentétek, Bábel büntetésének következményei - vallják a keresztények, de nem talált még megoldást a 20. században se párt, se egyház. Ebben egyformák.- Gyerekeim már itt születtek. így osztrákok. Ahol születünk, oda tartozunk. Mi ebben az amerikaiakkal tartunk. Magyarul ezért már egy szót sem tudnak.

Huszonhat éves ausztriai tartózkodás után büszkén mondta:- Gyermekeim ma 23, illetve 11 éves osztrák gyerekek. Minek legyen nekik nehézségük az iskolában.

Az iskolában? - kérdeztem. Melyikben? Amikor Ausztriában, szabadon választott második idegen nyelvként, a világon bármely ma beszélt és az osztrák egyetemeken tanított nyelvből érettségizni lehet. Az iskola köteles érettségiztető és előzőleg tanító vagy vizsgáztató tanárról gondoskodni. Nem ismeri a tantervet? Sohasem hallott erről a lehetőségről? Igaz, úgy tűnt, nem is nagyon érdekelte.- Nagy a mulasztásunk, kérem, ne is kérdezzen tovább, szakított félbe egy kétségbeesett anya. Mulasztásunk miatt elveszítettük a lányunkat. Angol-francia szakot végzett az egyetem tolmácsképző szakán. Amikor az oklevél megszerzése után el akart helyezkedni, a tartományi kormánynál kitűnő állást ajánlottak fel neki, olyat, amiről nem is álmodott. Magyar vezetéknevéből arra következtettek, tud magyarul is. Amikor csodálkozva megtudták, hogy semmit sem ért magyarul, azt mondták neki, hogy angol-francia szakosuk van elég, keleti nyelveket értőkre van szükségük... Mi lett ezután? Milyen szemrehányást kaptunk a lányunktól? Ha csak otthon beszéltetek volna velünk, gyerekekkel magyarul! Egymás közt nyugodtan beszélhettetek volna svábosan németül, az úgyse érdekelt minket. Rettenetes volt. Aztán még azt is mondta: amikor mindketten tudtok magyarul, ha csak az egyik tudott volna. Még ezt is a fejünkre olvasta. Jóvátehetetlen a mulasztásunk.

Elsírta magát, zokogott, egyre csak ismételte leánya szavait, meg hogy mulasztásuk miatt elvesztették gyereküket. Azt hitték, a jót akarták, de meggondolatlanul mégis rosszul cselekedtek.- Pedig mi a javát akartuk, de arról elfeledkeztünk, hogy a mai fiatalok, hála Istennek, már nem olyan szűklátókörűek, mint amilyenek mi voltunk, öregek. Meg akartuk kímélni megszólásoktól, s most állandóan szid minket a gyerme