Irodalmi Szemle, 1990

1990/1 - HOLNAP - Hajdú István: A Bao A Ku (elbeszélés)

Hajdú István

A Bao A Ku

Álma lucskossá tette a bőrét. Ki tudja, miért, éveken keresztül szinte semmit sem álmodott, s most vérfagyasztóan világos volt az agya, csodálatosan kusza tökéletesség, víziók és tapintható álombéli valóságok itala. Ci- garettázás közben visszatért a jelenbe. Beszívta a füstöt, szinte látta az apró szemcséket, ahogy betöltik tüdeje parányi légzőzacskóit. Az álmáról megfeledkezett, talán csak az álom és ébrenlét határán történő furcsa játék volt az egész. A csikket a hamutartó mellett oltotta el, s.csak akkor észlelte beidegződött mozdulata hibáját, amikor a bútor politúrozíott felülete sercegő hangon sikítva az orrába lökte a kellemetlen szagot. Gyorsan rácsapott az apró, fényes lyukra, közben kezével érzékelte a fa forróságát, és egy kurta szisszenéssel letette az ágyról a lábát. A felkelés ceremóniája a tetőpontra hágott. Hirtelen mozdulattal felállt. Nem szeretett az ágyban lustálkodni, fölösleges időtöltésnek tartotta, mint a keresztrejtvényfejtést. Ám ha sokéig maradt az ágyban egyedül, kísértésbe esett, hogy megte- gye-e.

Az emeleti duplaüvegű ablakon szép volt a kilátás, számára már egy kicsit megszokott, de mindig felfedezett egy-két rejtett apróságot, melynek hatására, reggelente mindig odaállt az ablakhoz. A felfedezés narkotikuma dolgozott benne. A nagy tömegű tárgyak nem érdekelték, bár innen felülről elég csalókák voltak az arányok. Inkább a mozgás és a változás rend- szertelen összevisszasága kötötte le figyelmét. Néha összeszűkítette szemeit, ezzel elhomályosította a képet — így jobban érzékelte az eltolódásokat. Hogy fokozza a látvány érdekességét, szemét balról jobbra fordította, majd ugyanígy — szempillái között parányi rést hagyva — vissza. A szemtornát a testtorna helyett végezte (szemét a legcsodálatosabb és legféltettebb érzékszervének tartotta), nem mintha lusta lett volna, csak ez nagyobb örömöt szerzett neki: látott.

Egyedüllétét már megszokta, a lakás csendje nem idegesítette, sőt a falak zártsága fokozta önérzetét és individualizmusát. Megtanulta elviselni a magányt; egy zárt vifágban, kisebb, saját rendszerben élt. A csendben a toronyház legfelső emeletén.

Nem az eget nézte a rajta fontoskodó madarakkal, este a fényes, ural